Meggyalázták a király holttestét

Több mint 600 év után került elő

III. Richárd angol király maradványait találták meg Leicester egyik parkolójának betonja alatt.

A történelmi horderejű bejelentést, miszerint valóban az utolsó Plantagenet királyt találták meg egy parkolóban, amelyet hónapok óta feszült figyelemmel várt a tudomány világa, alapos régészeti és genetikai feltáró kutatómunka előzte meg.

A brit történészszakma utóbbi évtizedeinek legnagyobb jelentőségű felfedezését az tette lehetővé, hogy sikerült fellelni az évszázadok óta rendkívül vitatott személyiségű egykori uralkodó ma élő kései leszármazottait, és a tudósok sikerrel vontak ki épségben maradt DNS-mintákat az 528 éve halott király csontvázából.

Meggyalázták a holttestet

A Leicesteri Egyetem kutatócsoportja sajtóértekezletén bejelentette: a lelet archeológiai vizsgálata és a DNS-minták összevetése alapján kétséget kizáró bizonyossággal megállapítható, hogy III. Richárd csontváza került elő tavaly ősszel.

A király alig kétévi uralkodás után, 32 esztendősen, 1485-ben vesztette életét a rózsák háborúja néven számon tartott polgárháborús időszak utolsó nagy csatájában, a Leicesterhez közeli Bosworth mezején.

Tudor - a későbbi VII. - Henrik felkelőserege a legyőzött és megölt Richárd lecsupaszított, sebekkel borított holttestét lóháton tette közszemlére Leicesterben, e nem éppen tiszteletteljes gesztussal is igyekezve meggyőzni a York uralkodóház még megmaradt híveit arról, hogy ügyük végleg elveszett.

Henrik és követői indulatait illusztrálja, hogy a vizsgálatok során tíz komoly vágott és szúrt sebet találtak a csontvázon, és ezek egy részét nagy biztonsággal megállapítható módon már Richárd halála után ejtették a holttesten, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy holtában is megalázzák az éppen legyőzött ellenséget. 

Rejtélyes körülmények

Richárdot végül a leicesteri Grey Friars ferences kolostor templomának kerengőjében temették el, a holttest későbbi sorsa és főleg holléte azonban csaknem öt évszázadon át találgatások tárgya volt. Egyes korabeli beszámolók szerint a király földi maradványait egy közeli folyóba szórták.

A Leicesteri Egyetem kutatócsoportja azonban tavaly elhatározta, hogy megpróbál a végére járni a történelmi rejtélynek. A csapat korabeli térképek és modern helymeghatározó eszközök segítségével a leicesteri városi tanács szociális ügyosztályának parkolója alatt azonosította a feltételezett sírhelyet, és a megbontott aszfaltburkolat alól már az ásatások első napján előkerült egy csontváz, amely első ránézésre ígéretes leletnek tűnt.

Az elhalt maradványain ugyanis egyértelműen felfedezhető volt az a fajta kóros mértékű gerincferdüléses elváltozás, amelyben III. Richárd közismerten szenvedett, és a csontokon jól látható harci sérülések is voltak.

Richárd leszármazottja

Ennyi azonban természetesen nem volt elégséges személyazonosításhoz. A kutatók ehhez a legmodernebb technikát hívták segítségül: a maradványokat CT-vizsgálatoknak vetették alá, és mindenekelőtt DNS-mintát vontak ki a csontvázból.
Ez utóbbi bizonyult döntő jelentőségűnek.

A kutatás e fejezetének főszereplője egy kanadai születésű londoni műbútorasztalos, Michael Ibsen volt, akiről a történészek kiderítették, hogy Richárd nővérének, Anna hercegnőnek egyenes ági leszármazottja. Ibsen a kutatócsoport kérésére DNS-mintát szolgáltatott, a minta pedig egyértelmű egyezést mutatott a parkolóban talált maradványok DNS-szekvenciájával.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A királyt egy későbbi időpontban, immár méltó tiszteletadás mellett a leicesteri katedrálisban helyezik ezúttal ténylegesen végső nyugalomra. Az azonban továbbra is eldöntendő kérdés, hogy a bosworth-i győzelem után trónra került Tudor-dinasztia befeketítő kampányának eredménye-e az a szinte démoni kép, amely Richárdról a mai napig fennmaradt, és amelyet William Shakespeare híres-hírhedt - nyomtatásban először 1597-ben megjelent - királydrámája még tovább feketített. 

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük