Így nézett ki a leszbikus királynő

Férfinak érezte magát

Hermafrodita volt, és női szeretőket tartott. Krisztina Európa egyik legbotrányosabb uralkodója volt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az 1626 és 1689 között élt Svédországi Krisztina nemi hovatartozásával kapcsolatban már akkor kétségek merültek fel, amikor II. Gusztáv és Mária Eleonóra királyné negyediknek született és egyedüliként élve maradt gyermeke meglátta a napvilágot. Születésekor is úgy üdvözölték, ahogy egy fiú utódot szokás - sokan úgy tartják, ez is oka lehet annak, hogy a későbbiekben is komoly problémák merültek fel identitását illetően.

Hermafrodita volt?

Elképzelhető, hogy Krisztina születésekor a nemi szervek deformitása vezetett ahhoz, hogy fiúnak nézzék. Krisztina nemi identitásának bizonytalansága egész életét végigkísérte, később mindenfélét állítottak róla: hogy hermafrodita, illetve biszexuális, sőt, leszbikus volt. Kinézete, viselkedése, járása, ülésmódja és lovaglása valóban inkább férfit sejtethetett, úgy beszélt, gesztikulált és káromkodott, mint egy férfi, ráadásul nőgyűlölő volt.

Lenézte saját nemét

Krisztinát, ahogy naplójában maga is leírta, már kislányként hatalmába kerítette az ellenérzés mindennel szemben, amit a nők tettek és mondtak. Nem bírta elviselni a szoros és cicomás ruhákat, nem érdekelte az arcszíne és az alakja, sem egyéb dolog, mely a megjelenéssel állt összefüggésben.

Lenézett mindent, ami nemének sajátja volt. Krisztina már gyermekként is fiúként viselkedett, kedvenc időtöltése a tanulás mellett az erős testedzés, a lovaglás és a medvevadászat volt.

Irtózott a házasságtól

A történészek szerint jó is volt, hogy Krisztina ennyire a maga útját kívánta járni, hiszen már fiatalon igen komoly kihívás elé került. 1632-ben apja, Gusztáv Adolf elesett a 30 éves háború egyik ütközetében, így az akkor ötéves lány lett Svédország királynője.

Bár Krisztinát minden feminin dolog taszította, uralkodóként elvárták tőle, hogy férjhez menjen, és utódokat szüljön, férjének pedig a társuralkodó szerepét szánták. A lány azonban egyáltalán nem repesett a férjhez menés gondolatától, és nem is volt hajlandó fontolóra venni a lehetőséget, hogy megossza uralkodói hatalmát. A svéd parlament tagjai előtt nyilvánította ki, hogy jelleme egyszerűen nem alkalmas a házasságra.

15 ember, aki megváltoztatta a történelmet

Nézegess képeket!

Elolvasom

Férfi és női szeretők

Krisztina számára ugyanakkor nyitva állt a lehetőség arra, hogy szeretőket tartson. Míg kedvelte a sármos szerencsevadászokat, viszonyba bonyolódott egyik csinos udvarhölgyével, Ebba Sparre-ral is, aki épp az ellentéte volt, feminin és bátortalan nő. Gyakran aludtak egy ágyban a királynővel, amivel többször is megbotránkoztatta az udvari méltóságokat.

Lemondott, és le sem vetette többé a férfiruhát

1654-ben azonban a királynő lemondott, mivel át akart térni a katolikus hitre - a lutheránus Svédországban uralkodóként ez elfogadhatatlan volt -, majd férfiruhába öltözve Rómába tartott. Innentől kezdve csak ritkán hordott női ruhát, a leggyakrabban rövidre nyírt frizurát és kardot viselt.

Krisztina a pápa vendégeként élt Rómában, gyakorta nyers modora miatt azonban kissé kellemetlen vendégnek számított. A lakhelyének számító Farnese-palota egyes festményeiről például eltávolíttatta az odafestett fügefaleveleket, így felfedett olyan testrészeket is, melyeket illendőségből el szoktak takarni.

Tiszteletlen magatartása miatt az egykori királynő hamarosan szóbeszéd tárgya lett. Mint katolikus nőtől, elvárták volna tőle a tisztaságot és erkölcsösséget, ő azonban durva, tolakodó és nagyratörő volt, szerette az obszcén színházi előadásokat, és tobzódott a test tiltott örömeiben, számtalan szeretője karjaiban.

A kiközösített királynő

Mivel anyagi forrásai - többek között a svéd királyság életjáradéka - nem tudták fedezni pazarló életstílusát, Krisztina többször is kísérletet tett arra, hogy királyi hatalmat szerezzen, ám ez nem sikerült neki, sőt, több európai uralkodóház is kiközösítette, és egyre rosszabb hírnévre tett szert.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Krisztina, miután többször összekülönbözött magával a pápával is, 1689-ben veszítette életét egy Rómában kitört járvány miatt. Végakaratában három új káplán kinevezését kérte a Szent Péter-székesegyházba azzal a céllal, hogy 20 ezer misét mondjanak el lelkének nyugodalmáért. Krisztina testét bebalzsamozták, és a Riario-palotában ravatalozták fel teljes királyi pompában.

Képek: en.wikipedia.org Christina, Queen of Sweden szócikke.

Cikkünk Brenda Ralph Lewis Európai uralkodók sötét titkai című könyve alapján készült.

A királyi házak pompája és kifinomultsága mögött botrányok, rejtélyek és gyilkosságok döbbenetes titkai húzódnak meg. A kötet lenyűgöző képet fest Európa uralkodóinak féltve őrzött titkairól - felfedi, mi zajlott valójában a paloták folyosóin, a hálószobákban és a börtönökben. A királyi házak és belterjes birodalmak sötét titkait felfedő történeteket gyilkosságokról, elmebetegségekről, megszállott szerelmekről és embertelen kínzásokról készült illusztrációk teszik hátborzongatóan szemléletessé.

Kiadja a Ventus Libro Kiadó.
A könyv ára 6990 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
Ezt is szeretjük