Így kell pénzt hamisítani!

A bankjegyek alkalmazását először egy John Law nevű skót pénzember vezette be 1716-ban, Franciaországban.

Ezek kezdetben tulajdonképpen ígérvények voltak érmebetétek formájában, terve azonban rendszerével együtt négy év múlva összeomlott.

A szerencsétlen kezdet ellenére a papírpénz használata később széles körben igazolta magát. A 19. században a kis bankok elterjedése kedvezett a bankjegyhamisításnak is - a következő három hamisító pedig igencsak kivette a részét a dologból.

William Brockway, a megátalkodott pénzhamisító

Az 1822-ben született William Brockway ismereteit főként önképzés útján szerezte, de egy évet a Yale Egyetem jogi és elektrokémiai szakán is hallgatott. A polgárháborút megelőzően a kereskedelmi nyomdák készítették a bankok számára a bankjegyeket. Egy alkalommal Brockway-nek a Connecticut államban lévő New Haven egyik bankjában sikerült egy vékony ólomlemezt átcsúsztatnia a nyomóhengerek között, így megszerezte az akkor éppen nyomtatás alatt álló ötdolláros bankjegy pozitív lenyomatát.

Az egy időre meggazdagodott Brockway ezután megismerkedett egy William Smith nevű, angol születésű vésnökkel, aki mindennapi kenyerét pénznyomó lemezek vésésével kereste New Yorkban, és tökéletes másolatokat is tudott készíteni. Brockway James B. Doyle személyében megfelelő üzlettársat is talált magának, hiszen Doyle számos bankszámlával rendelkezett, melyen keresztül a hamis bankjegyeket forgalomba lehetett hozni.

Brockway, Doyle és Smith 15 éven keresztül sikeresen folytatta pénzhamisítói pályafutását, amikor egyszer csak felfigyeltek rájuk. Brockway-t megfigyelés alá helyezték, Doyle-t viszont letartóztatták, és 12 év börtönbüntetésre ítélték. Brockway-t csak 1883-ban sikerült vasúti kötvények birtoklásán kapni - ekkor három évet kellett a Sing Singben töltenie.

Szabadulását követően azonban ismét hamisításra adta a fejét, de valaki végül beárulta, és újabb tíz évre börtönbe került. 1905-ben a hatóságok arra figyeltek fel, hogy az akkor már 83 éves Brockway másolópapírt vásárol, és bevitték kihallgatásra. Másnap már szabadon is bocsátották, mert a bíró úgy ítélte meg, hogy már túl idős ahhoz, hogy gyanúsítani lehessen. 1920-ban, 98 évesen érte utol a halál.

A portugál bankjegycsalás

Egy híres bankjegyhamisító, Artur Alves Reis nem maga nyomtatott hamis bankjegyeket, inkább rávett egy neves pénzjegynyomdászt, hogy végezze el ezt helyette. Az 1896-ban született Reis saját maga által hamisított egyetemi, mérnöki végzettséget igazoló diplomával helyezkedett el mérnökként Angolában, ami akkor portugál gyarmat volt. 24 éves korában átvette azt a haldokló vasúttársaságot, melynél dolgozott, majd a részvényekkel csalások sorozatát indította el. 1924-es lisszaboni hazaérkezésekor letartóztatták, a börtönben viszont fantasztikus tervet eszelt ki a pénzcsinálásra.

Szabadulásakor egy közte és az angolai hatóságok között született okiratot hamisított, mely felhatalmazta volna őt arra, hogy egymillió fontos, állítólagos kölcsön ellenében Angolában százmillió escudo értékben portugál bankjegyeket bocsásson ki. Gyorsan maga köré toborzott néhány cinkostársat, akik külön-külön csak a terv egy-egy apró részletét ismerték.

Egyikük, Karel Marang kapcsolatokat épített ki az egyik értékpapírnyomdát üzemeltető céggel Hollandiában, de közölte a cég elnökével, hogy a bankjegykibocsátás ügyét titokban kell tartani, mivel súlyos politikai következményekkel járna, ha az kitudódna. 1925 elején 200 ezer ötszáz escudós bankjegyet nyomtak ki, és kevertek úgy össze, hogy a sorozatszámok már nem követték egymást, majd az egészet Lisszabonba szállították. Reis közben megalapította a Banco Angola&Metropole bankot, melyet a másolatként készült bankjegyekkel finanszírozott.

Egyik angolai utazása idején egy oportói bankpénztáros vette észre, hogy a külföldi pénzváltási ügyleteket nem megfelelően vezették be a főkönyvbe, és jelentette az ügyet. A Banco Angola bankjegykészletének tüzetes átvizsgálásakor végül felszínre bukkant két, azonos sorszámot viselő bankjegy. Mikor a hír kiszivárgott, pánik tört ki, az Angolából visszatérő Reis-t hazai földre lépve pedig azon nyomban letartóztatták.

Charles Black, akinek volt érzéke a részletekhez

Charles Black 1928-ban született. Műszerészmesterként szerzett műszaki ismereteit a használtautó-kereskedésben kamatoztatta, míg végül le nem csukták lopott autókkal való kereskedés miatt. A börtönben sokat beszélgetett azokkal a rabtársaival, akiket hamisításért ültettek le, így 1969-es szabadulása után úgy döntött, hasznosítja a tanultakat. Ismereteinek birtokában az udvarán egy nagy pajtát épített egy nyomdagépnek és egy nyomólemez-készítő berendezésnek.

Napokon belül kitanulta a színes fényképezés minden fortélyát, majd hallatlan aprólékos munkával arra törekedett, hogy a hamisítványok a lehető legjobban hasonlítsanak az eredetihez. Black Stanley Le Baigue nevű társával együtt először 250 ezer font értékű utazási csekket készített ötvenfontos címletekben, ráadásul sikerült neki néhány kibocsátó bank nevében felülnyomott csekkeket készíteni - a hamisítást csak akkor lehetett felfedezni, amikor a csekkek visszatértek a kibocsátó bankba. Később a Bank of England által kibocsátott ötfontos bankjegyeket kezdte hamisítani - vízjelekkel és fémszálakkal együtt. Azt a különleges papírt is sikerült beszereznie, melyet 1976-tól kezdtek használni a bankjegyekhez, és amelynek eredetisége az ibolyántúli fénnyel működő bankjegyvizsgáló készülékekkel ellenőrizhető.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

_Promóció

1977 februárjában kétmillió dollár értékű bankjegy szállítására kapott megrendelést. Black már azt hitte, meggazdagszik, ám a bankjegyeit szállító sofőrt letartóztatták, a rendőrség pedig hamarosan rajtaütött Black lakásán. Összesen 21 év börtönbüntetésre ítélték. 1979-es tárgyalásán az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának egyik munkatársa beismerte: Black hamisítványai minden idők legjobbjai.

• pénz
• csalás
• történelem
• büntetés
• Terasz