Így használd a telepátiát!
Biztos, hogy nem vagy gondolatolvasó? Íme, egy gyakorlat, mellyel kiderítheted!
A telepátia azt jelenti, hogy az emberek minden látható nyom nélkül, pusztán az agyhullámok segítségével vagy érzések átvitelével kommunikálnak. Lényegében arról szól, hogy valaki képes mások gondolataiban olvasni, illetve a sajátjait közvetíteni. Nemcsak az ezoterikusokat, hanem a tudósokat is foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon tényleg létezik-e az egyes embereket összekötő, közös tudatmező, ami a telepátia feltétele.
Jung, a svájci pszichológus kollektív tudattalannak nevezete ezt mezőt, és más tudósok is létezésének bizonyítékát vélték felfedezni például a századik majom esetében.
A századik majom elve egy feltételezett jelenség, egy 20. század közepén végzett majomkísérlet eredménye. Japán tudósok a majmok egy csoportjának megtanítottak egy új viselkedésformát. Később a majmok ugyanezt a tudást a velük fizikai érintkezésben nem lévő, távol élő majmoknak is átadták. Úgy tűnt, azok a majmok, akik később tanulták meg, sokkal rövidebb idő alatt sajátították el ugyanazt a tudást. Ebből azt a következtetést vonták le a tudósok, hogy a majmokat egy láthatatlan hálózat köti össze, ami lehetővé teszi köztük az információáramlást.
Ha valóban létezik ez a kollektív tudatmező, akkor elvileg bárki számára lehetséges, hogy hozzáférjen olyan információkhoz, melyeknek másképpen nem jutna birtokába, vagy úgy kommunikáljon másokkal, hogy ehhez a tudatán és gondolatain kívül ne legyen szüksége másra.
Magad is meggyőződhetsz a telepátia működéséről, ha gyakorlatoztatod, illetve ráhangolod erre az elmédet. Íme, néhány egyszerű módszer, mellyel próbára teheted telepatikus képességeidet. Egy kis ráfordítással lehet, hogy benned is kifejlődik a láthatatlan érzékelésének képessége.
Bemelegítés
A bemelegítés, ahogy a tornánál is, arra készít fel, hogy utána a nehezebb feladatokat is gond nélkül végre tudd hajtani. Nagyon fontos, hogy semmiképp ne akard túlzottan, hogy sikerüljön, és ne fogd fel kudarcnak, ha nem megy. Inkább játéknak lásd az elmetornát!
Először is mindennap próbálj megjósolni legalább egy emberi reakciót, melynek nem ismered az előzményeit! Például tippeld meg munkába vagy egy társasági összejövetelre menet, ki lesz az, aki elsőként szól majd hozzád, és mit fog mondani. Gondolhatsz szavakra vagy a mondat tartalmára is. Egy másik módszer, ha lefekvés előtt néhány percig valamelyik ismerősödre gondolsz, és gondolatban megkéred, hogy hívjon fel másnap.
Titkos üzenet
Ehhez a gyakorlathoz válassz valakit, aki közel áll hozzád, akiben megbízol, és az illető örömmel részt vesz a játékban. Az, hogy milyen távolságban vagytok egymástól, nem annyira lényeges, de ne lássátok egymást! Állapodjatok meg abban, hogy egyikőtök telepatikus üzenetet küld a másiknak, és döntsétek el, melyikőtök lesz a küldő első alkalommal. Ha az első körrel végeztetek, cserélhettek szerepet. Ha már megvannak szerepek, beszéljétek meg, mikor történjen a gondolatcsere - erre szabjatok meg egy körülbelül negyedórás idősávot, például nyolctól negyed kilencig!
Amikor elérkezik az időpont, mindketten keressetek magatoknak egy-egy nyugodt helyet, ahol ellazulhattok! A küldő találja ki, hogy mit fog üzenni! Célszerű eleinte nem mondatokat, inkább szavakat vagy képeket küldeni. Ezután mindketten koncentráljatok a fizikai ellazulásra, ez abban segít, hogy nyitottá váljon az elmétek is a küldésre vagy a fogadásra. Erre alkalmasak a meditációs és a relaxációs gyakorlatok, de ha ezek közül egyet sem ismersz, akkor se ess kétségbe!
Csukd be a szemed, figyeld a légzésed néhány percig, és koncentrálj arra, hogy minden izmod ellazuljon! Ezután próbálj meg kiüríteni a fejedből minden gondolatot! Figyeld, ahogy jönnek-mennek a gondolatok, de egyiknél se ragadj le! Hasznos, ha az ellazító gyakorlatokat mindketten már egy héttel azelőtt elkezditek, hogy sor kerülne a gondolatcserére.
Ha ezzel megvagytok, akkor a küldőn a sor: képzelje el a fogadó felet, amilyen élénken csak tudja, ha lehet, a hozzá fűződő érzelmeivel együtt. Ezután jelenítse meg képzeletben az üzenetét, ami lehet egy egészen egyszerű tárgy is, például egy szék. Ezt is minél élénkebben képzelje el! Majd határozza el gondolatban, hogy elküldi ezt a képet a fogadónak, aki veszi az adást. Elképzelheti azt is, hogyan megy át az üzenet a másikhoz, például annak mintájára, ahogyan mobilon beszéltek. Ezalatt a fogadó félnek semmi különöset nem kell csinálnia, csak figyelnie az elméjében felmerülő képeket, és megpróbálni eldönteni róluk, hogy melyik jött a feladótól.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Amikor úgy érzi, befejezheti a koncentrációt - ezt az intuíció megsúgja -, akkor írja le egy papírra azt, amiről azt gondolja, hogy a másik üzenete volt. Amikor találkoztok, a fogadó fél mutassa meg ezt a papírt a küldőnek, így kiderül, sikeres volt-e a küldés. Ha első alkalommal nem sikerül, az még nem jelenti azt, hogy nem fog a második vagy a harmadik alkalommal sem. Minél többször gyakorolsz, annál jobban fog menni!
OLVASD EL EZT IS!
- lélek
- párkapcsolat
Ki a lelki társad?
- csalás
- boldogság
Karmaporszívózás: a legdurvább ezoterikus átverés
- lélek
- karma