Egykulcsos adó: tényleg emelik a béreket a cégek?
A Bosch viszont emel. Kérlelni kell a cégeket, hogy ne bocsássanak el.
Matolcsy György egykulcsos adójának köszönhetően az alacsony keresetű munkavállalóknak még alacsonyabb lett a nettó fizetése. A kormány különböző eszközökkel ösztönözné a cégeket a béremelésre, kérdés, hogy ezek a programok mennyire lesznek sikeresek. A Tescónál nem emelnek mindenkinek, a Bosch dolgozói viszont örülhetnek.
Tesco: nem lehet teljes mértékben egyensúlyozni
A Tesco Global Áruházak Zrt.-nél - amely Magyarországon 22 ezer munkavállalót foglalkoztat - az MTI érdeklődésére azt közölték: a vezetőség megérti, hogy ez a kiesés munkavállalóiknak problémát okoz, ezért még jelenleg is vizsgálja, hogyan lehetne csökkenteni az új adótörvény negatív hatásait. Az azonban már most is látszik, hogy a jogszabályi változások hatását teljes mértékben nem lehet ellensúlyozni, mert az nagymértékű létszámleépítéshez vezetne.
Elsődleges céljuk pedig a munkahelyek megőrzése, így kizárólag olyan megoldások jöhetnek szóba, amelyek nem járnak nagymértékű létszámleépítéssel vagy munkaidő-csökkenéssel, azaz az emberek nem járnak még rosszabbul az adójogszabályok változása miatt. Hozzátették: a Tescónál az elmúlt évekhez hasonlóan az idén sem csökkentik a béren kívüli juttatások körét, illetve azok mértékét.
A Bosch az elváráson felül emel
A Magyarországon nyolcezer munkavállalót foglalkoztató és 11 leányvállalattal jelen lévő Bosch csoport regionális kommunikációs igazgatója, Ficzere Ferenc az MTI-nek azt mondta: a cégcsoport a béreket 2012-ben átlagosan a kormány által megfogalmazott elvárásokon túl tudta emelni, elsősorban annak köszönhetően, hogy sikeres évet zártak világszinten és Magyarországon egyaránt.
Kifejtette: a béremelés átlagos mértéke vállalatonként eltérő, és a különböző bérkategóriák esetén jelentkező bérköltség-növekedés a jogszabályok változása miatt még ennél is szélesebb sávban mozog. A béren kívüli juttatásokat a béremeléstől függetlenül kezelik. Ficzere Ferenc elmondta, hogy a bérköltség-növekedés mértékét éves szinten nehéz pontosan megmondani, a tervadatokat az állami bérköltség-kompenzáció, illetve a vállalat idei növekedése jelentősen befolyásolja, így ezt pontosan csak a gazdasági év végén lehet látni.
Hozzáfűzte, hogy egyelőre nem állnak rendelkezésre adatok arról, hogy az állami bérkompenzációt az egyes vállalataiknál milyen mértékben tudják igénybe venni. A vállalatcsoport létszáma Magyarországon egy év alatt 6300-ról nyolcezer főre nőtt. Ez a növekedés tovább folytatódik, ha a világpiacon tapasztalható trendek lényegesen nem változnak, így az elbocsátás vagy a részmunkaidős foglalkoztatás a bérköltségek csökkentése érdekében fel sem merült - mondta a kommunikációs igazgató az MTI kérdésére.
Dávid Ferenc: mindenkit arra biztatunk, hogy ne bocsássanak el
Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének - VOSZ - főtitkára saját tapasztalatai alapján arról számolt be, hogy a kötelező béremelést - minimálbér, garantált bérminimum - minden velük kapcsolatban álló vállalkozás meglépi.
Megértették a vállalkozások azt is, hogy a bérkompenzáció érdekében az elvárt béremelést is érdemes teljesíteni, így elérve, hogy a munkavállalók nettó pozíciója ne romoljon - mondta a főtitkár.
Hozzátette: a kompenzáció nem biztos, hogy mindenütt sikerült már a februári béreknél, sokan hezitálhattak a cafeteria-rendszerek átalakításával is, ugyanakkor meggyőződése szerint az első negyedévben már működőképes lehet a kompenzáció. Dávid Ferenc szerint azonban azoknál a kisebb cégeknél, amelyeknél nincs megfelelő "humán-infrastruktúra", nehezebb lesz ennek adminisztrálása.
- Nyögvenyelősen indult, de menni fog, és megy is - összegezte az eddigi bérkompenzációs tapasztalatokat az üzleti szférában a főtitkár. Hozzáfűzte: jó lenne, ha ott, ahol az állam vagy az önkormányzat munkáltató, maradéktalanul kiviteleznék a bérkompenzációt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Dávid Ferenc kiemelte: nagyon várják a tervek szerint február végén megjelenő pályázatot, amely azoknak a vállalkozásoknak segít, amelyek az 5%-os emelést sem tudják meglépni. Elmondta: mindenkit arra biztatnak, hogy ne bocsássanak el, hanem - ha szükséges - egyéb eszközökkel, például fizetés nélküli szabadsággal, részmunkaidős foglalkoztatással oldják meg a helyzetet, mivel a lényeg, hogy a munkahelyek, főként a termelő munkahelyek ne vesszenek el.