Akkor most van vége a jó időnek: mi már tudjuk a választ

Hidegebb lett az elmúlt héthez képes, de azért nem kell kétségbeesni. Ez várható.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hétvégi esővel és a hét eleji lehűléssel ismét sokan temették a jó időt, de az igazság az, hogy még mindig nem lesz teljesen őszies az idő - legalábbis hőmérséklet szempontjából. Esőre azonban a héten többször is számítani kell.

A hét közepéig nem fog esni

A tegnapihoz hasonló idő lesz ma is, csapadék nem valószínű, főként napos, derült idő várható, csak kevés felhő zavarhatja meg a napsütést, és csak a Tiszántúlon. A hajnal ma is csípős volt, 5-10 fokos, de napközben már 20-24 fokra kell számítani.

Holnap nyugat felől megnövekszik a felhőzet, egyre borúsabb lesz az idő, estefelé pedig már esőre is számítani lehet, de ez is főleg nyugaton lesz jellemző. Az ország többi részén még gyengén felhős, de főként napos idő lesz.

Szerda reggel 7-14, napközben 22-28 fok valószínű, az ország keleti részében kell melegebb időre számítani, ott már pulóverre sem lesz szükség.

Eső lesz, de hideg nem

Csütörtökön aztán erősen felhős idő várható az egész országban, sok helyen alakul ki zápor és zivatar, amiket viharos szél kísérhet. Napközben a Dunántúlon csak 15-20 fok lesz, keleten azonban még 26 fok is lehetséges.

Pénteken marad a felhős idő, de már csak szórványosan várható csapadék. Reggel még 9-14 fok lesz, napközben azonban már kellemesebb, 18-23 fokra van kilátás.

Ami a hétvégét illeti, most úgy néz ki, hogy borús és napos idő váltakozik majd, csapadékra pedig csak néhol kell számítani. A hőmérséklet alapján kiváló kiránduló idő is lehet, ugyanis 19-24 fok közti hőmérséklet várható.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Enyhe, kellemes idővel kezdődik az október

A hosszabb távú előrejelzések szerint egyébként továbbra is kellemes őszi időben lesz részünk, és az október beköszönte sem hoz sok csapadékot, és hűvös sem lesz. Bár a hajnalok most már csípősek, egyelőre fagypontig nem esik vissza a hőmérséklet reggelente sem, és ez a következő hetekben sem változik.

Ezt is szeretjük