Milyen idő lesz a március 15-i hosszú hétvégén? Itt az előrejelzés
Esős és napsütéses időszakok váltakozhatnak a március 15-i hosszú hétvégén.

eso
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Pénteken az ország nagy részén erősen felhős, illetve borult lesz az ég, de északon, északkeleten napközben átmenetileg hosszabb időre is felszakadozhat a felhőzet. Kora délutánig több helyen várható kisebb eső, zápor - reggel az északkeleti határ közelében, illetve a hegyekben néhol havas eső, hó is hullhat -, majd hazánk északi, északkeleti felén megszűnik a csapadék. Az ország déli, délnyugati felén továbbra is eshet az eső, sőt délutántól összefüggőbb és intenzívebb lehet a csapadék. A nyugati szél megélénkül, főleg az északi, északkeleti megyékben meg is erősödik. A csúcshőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Szombaton hajnalban jobbára borult lesz az ég, reggeltől nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, az ország nagy részén több-kevesebb napsütés is lehet, de délután, este főleg az északi, északnyugati területeken ismét erősebben megnövekedhet a felhőzet. Az éjszakai, reggeli órákban főként az ország déli, délkeleti felén sokfelé számítani kell esőre, ott helyenként nagyobb mennyiség is eshet. Napközben szórványosan valószínű eső, záporeső, nagyobb eséllyel az ország északi, északkeleti tájain. A nyugati szelet továbbra is többfelé élénk, helyenként erős széllökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban -1, +5, délután 10 és 15 fok között alakul.

Vasárnap átmeneti felszakadozások mellett inkább erősen felhős idő lesz a jellemző. Több helyen számítani lehet esőre, záporra. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, +6, a maximum-hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul.

A cikk az ajánló után folytatódik

Hétfőn, március 15-én gyengén és erősen felhős területek, illetve időszakok is lehetnek. Éjjel, reggel főleg a Tiszántúlon várható még több helyen eső, zápor. Napközben, este inkább a nyugati, északnyugati megyékben valószínű szórványosan eső. Az északnyugati, északi szelet élénk, helyenként erős széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

Fotók: Getty Images

10 sokatmondó fotó a természet erejéről

A természet nem adja magát könnyen, és amikor csak lehetősége adódik rá, visszafoglalja azt, ami az övé volt - ezzel is bizonyítva, hogy olyan erő van benne, amit talán mi fel sem tudunk fogni.

Ezt is szeretjük