Ezeken a területeken hó is eshet a hétvégén: ilyen idő jön a kemény fagyok után
Bár az éjszakák fagyosak lesznek, hétvégére kicsit enyhülhet az időjárás.
Az elmúlt napokban kemény fagyok törtek be az országba, a hidegfrontot követő téli zimankó azonban némiképp szelídülhet hétvégére. A meteorológusok ezt jósolják az elkövetkező néhány napra.
Az időjárás január második hétvégéjén
A mai napon, azaz csütörtökön este még változóan felhős idő várható, de lesznek kevésbé felhős tájak is. Legfeljebb elvétve fordulhat elő hószállingózás. Az északnyugati, északi szél elsősorban a Dunántúlon több helyen, valamint a Zemplén tágabb térségében lehet élénk.
Péntek reggelre többnyire -6 és 0 fok közé hűl le a levegő, de a tartósabban derült, hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb is lehet. Napközben ugyancsak változóan felhős lesz az ég az országban, ám már többórás napsütés is várható. Számottevő csapadék nem lesz. Az északi szél megélénkül, a Dunántúl északi felén meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között alakul.
Szombaton a változóan felhős idő mellett több-kevesebb napsütés is várható. Csapadék általában nem lesz, de az északkeleti határ közelében gyenge havazás előfordulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a fagyzugos helyeket leszámítva többnyire -7 és -2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Vasárnap gyengén és közepesen felhős időszakok és területek váltakoznak. Csapadék általában nem lesz, de az északkeleti határ közelében gyenge havazás előfordulhat. A délnyugati, nyugati szél megélénkül, kevés helyen meg is erősödik. Hajnalban a fagyzugos helyeket leszámítva általában -7 és -2, kora délután 1 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.
Téli mesevilág van a közelben: nézd meg képeken, milyen gyönyörű ilyenkor az Alpok
Igazi kiváltság, hogy egy olyan gyönyörű hely van a közelben, mint az ausztriai Alpok.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)