Kettészakad az ország kedden: első és másodfokú riasztás lépett életbe ónos eső miatt ezekben a vármegyékben
Folytatódik a zord télies időjárás január 13-án is.
Több vármegyére is kiadták a riasztást ónos eső miatt, ám néhány másik vármegyében havazás várható a mai napon.
Időjárás január 13-án
A HungaroMet előrejelzése szerint nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég kedd reggel és délelőtt, elsősorban nyugaton, délnyugaton szakadozhat a felhőzet. Az ország északkeleti, keleti harmadán-felén tartós havazásra lehet készülni.
Eközben nyugat felől fagyott esőbe, ónos esőbe, majd esőbe vált a csapadék az ország nyugati, délnyugati felén, miközben gyorsan szűnik is. A déli tájakon megélénkül a délies szél, majd késő délutánra mérséklődni fog a légmozgás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és +7 fok között alakul, délnyugatról északkelet felé haladva számíthatunk az egyre alacsonyabb értékekre. Késő estére többnyire -10 és -1 fok közé hűl majd a levegő.

A HunagroMet másodfokú narancssárga riasztást adott ki ónos Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegyékre. Itt több órás ónos eső várható, és a várt csapadékmennyiség meghaladhatja az 1 millimétert is.
Citromsárga riasztás lesz érvényben ónos eső miatt Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Nógrád, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas és Veszprém vármegyékre, illetve havazás miatt Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékre.
Kedden este terjeszkedik, záródik az alacsonyszintű felhőzet, a derült, szélcsendes dunántúli tájakon pedig zúzmarás köd is képződhet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé elhagyja hazánkat, de ónos szitálás, északkeleten hószállingózás néhol ezt követően is előfordulhat.
A légmozgás többnyire gyenge illetve mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet általában -12 és -6 fok között alakul, ennél délnyugaton jóval enyhébb lehet az idő, északkeleten viszont alacsonyabb értékeket mérhetünk.
Senki ne induljon útnak, ha életbe lép ez a riasztás: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
Veszélybe kerülsz, ha útnak indulsz!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















