Drámai fordulatot vesz az időjárás: erre számíthatunk a hét második felében az előrejelzés szerint
Már csak pár napig élvezhetjük a kellemesen meleg, nyárias időjárást.
A hét elején még ragyogó napsütés és a harminc Celsius-fokos meleg dominálja az időjárást. Ugyanakkor a HungaroMet előrejelzése szerint érdemes felkészülni a hét második felére. Míg hétfőn még 30 fokos csúcshőmérsékletre számíthatunk, addig a prognózisok szerint szerdára szinte hihetetlen, de akár tíz fokkal is hűvösebbre válthat az idő.
Időjárás-változás a héten
Szerda reggeltől egy markáns hidegfront vonul át az ország felett. A kellemesen langyos, 28 fokos keddi nap után szerdán már mindössze 20 fokos maximumra számíthatunk, mindezt borult, felhős ég mellett. A hőmérséklet azonban tovább eshet a következő napokban.

Az előrejelzés szerint a csütörtöki és pénteki napok hozzák majd el a valódi őszies hangulatot. Csütörtökön a hőmérő 19 fokot mutathat, míg pénteken már 17 fok a maximum, ami a legalacsonyabb érték is lehet ezen a héten.
Az eső is megérkezik, csütörtökön kisebb megszakításokkal, összesen 4 milliméter csapadékra lehet számítani, pénteken pedig 1 milliméternyi eső áztathatja a talajt.
A szél is megerősödhet a hét második felében. Szombaton az időjárás még hűvös maradhat, 20 fokos maximummal és esővel, széllel.
A hétvége utolsó napja, a vasárnap, némi enyhülést hoz az esőt illetően, és ismét felmelegedhet 20 fokig a levegő, de a reggelek már kimondottan csípősek lehetnek. Az előrejelzések szerint a minimum hőmérséklet vasárnap mindössze 12 fok lesz, ami a legutóbbi 30 fokos maximumhoz képest jelentős, 18 fokos különbséget jelenthet. A hűvösebb időjárás a hét végéig kitarthat.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Összességében tehát egy hirtelen, de tartósnak ígérkező időjárási fordulatnak nézünk elébe, ami felhős napokat, esőt és egyre hűvösebb reggeleket hozhat. Érdemes már most előkészíteni a vastagabb ruhadarabokat, hogy a hideg ne érjen váratlanul!
Viharban vezetsz? Ezt a KRESZ szabályt nem kell betartani – A katasztrófavédelem figyelmeztet
Ha vezetés közben elkapna a vihar, ezt tudnod kell.
ElolvasomFotók: Getty Images
















