Tudományosan magyarázzák, miért tudna visszafelé haladni az idő: nem lehetetlen
Az idő visszafelé haladása lehetetlennek tűnhet, de a tudósok szerint nem az.
Jól jönne, amikor pár percünk van a vonatig, és jó lenne, amikor kettő helyett négy órát töltenénk pihenéssel. Az idő persze nem forog visszafelé, akárhogy is akarjuk. A felvetés viszont egyáltalán nem butaság, sőt. A tudomány emberei elmagyarázták, miért.
A visszafelé haladó idő lehetségességét a klasszikus és a kvantumfizika sem vonja kétségbe. Ami a kvantumfizikát illeti, az a klasszikus fizika szabályaira fittyet hányva fejtegeti világa dolgait. A kvantumvilágban a részecskék képesek áthatolni falakon, egyszerre tudnak lenni két helyen, és végtelen távolságra kommunikálnak egymással. A kvantumfizikában született meg a retrokauzalitás elmélete is, mely szerint a múltra ugyanúgy hatással lehet lenni, mint a jövőre.
Vissza az időben
Elméletileg a fizikai folyamatok előre és vissza is tudnak működni. Ennek az elképzelésnek a klasszikus fizika már megálljt parancsol, de a kvantumfizika nem. Aszerint, mivel minden részecskének többféle állapota van egyszerre jelen, létezhet, hogy az idő visszafelé tud haladni.
Huw Price fizikus erre alapozza, hogy, ha egy részecske két állapotát összekötjük, melyek egymástól végtelen távolságra helyezkednek el, akkor a jelen állapotát befolyásolva annak múltbéli állapotában is módosulást idézünk elő. Ezzel az elgondolással az a gond, hogy eszerint az információnak a fénynél is gyorsabban kellene haladnia, ami viszont elképzelhetetlen.
Matthew Leifer és Matthew Pusey Price elgondolását vette alapul, akik azt mondták, az összekötött két részecskeállapot közt talán nem is távolság, hanem idő húzódhat, így, mikor a jelen állapot befolyásával a múltbéli állapot módosul, végtére is egy múltra irányuló cselekvés történik. A múltbéli állapot képes volt fogadni a jelen állapotából eredő befolyásolást, azaz az idő is képes visszafelé haladni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A klasszikus fizika makroszkopikus világában élünk, ahol a kvantumfizika elrugaszkodottnak tűnő elméletei már-már, úgy tűnhet, szembemennek a realitással, így a visszafelé haladásé az időben is. Ha azonban alaposabban végiggondoljuk, a tudományos fejtegetés mondandója egyáltalán nem hangzik valószínűtlenül. Egyelőre, persze, nem tudjuk régi énünket levélben figyelmeztetni későbbi negatív eseményekre, vagy időutazni. Vajon addig is eljutunk egyszer egy először irreálisnak vélt elmélet által?
Egybevágó történések a világból: vajon tényleg semmi köze egymáshoz a 2 eseménynek?
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images.