
A valódi szépség és szörnyeteg: ők ihlették a szeretett történetet
Sokan nem tudják, de a valóságban létező személyekről mintázták a történetet.

Gyerekkorod egyik kedvenc története lehet, és, ha már magad is szülő vagy, a gyermekedé is - de azt valószínűleg sosem gondoltad volna, hogy a Disney-klasszikus, A szépség és a szörnyeteg meséje valós történeten alapszik.
A valós történet első publikálója a francia regényíró, Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve volt 1740-ben, sorai pedig egy szomorú, megtörtént esetet meséltek el.
Az igazi szépség és szörnyeteg
A valóságban élt szörnyeteget Petrus Gonsalvus-nak hívták. 1537-ben született a Kanári-szigeteken, és hipertrichózisos volt, azaz farkasember-szindrómás. Mindössze tíz esztendős volt, amikor ketrecbe zárták, és Franciaországba vitték II. Henrik megkoronázására. Jó darabig bezárva tartották a király börtönében, végül az uralkodó úgy döntött, ad egy esélyt neki, és taníttatni kezdte. Nagy meglepetésére - merthogy tévesen kételkedett a képességeiben - a fiú jó eszűnek bizonyult, és hamar megtanult folyékonyan beszélni idegen nyelveken, illetve az etikettet is gyorsan elsajátította.
Gonsalvus a királyi udvar megbecsült emberévé lett, amikor is Medici Katalin, II. Henrik felesége megözvegyülvén férje helyére ült a trónon. Nem volt túl kellemes asszony. Fejébe vette, hogy mindenképpen feleséget talál Gonsalvus-nak. Egyesek szerint viccet akart csinálni abból, hogy egy szép nőt ad hozzá, mások azt mondták, meg akarta nézni, vajon a gyerekei öröklik-e a külsejét. Az igazságot nem tudni, de azt igen, mindenképp azt akarta, nősüljön meg.
Katalin talált is egy hajadont, akit véletlenül ugyancsak Katalinnak hívtak. Gonsalvus feleségül vette, de a királynő bosszúságára megszerették egymást. Negyven évig házasok is maradtak, ez idő alatt hét gyermekük született, akárcsak egy klasszikus tündérmesében. Sajnos a tündérmese mégsem volt egészen kerek.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
Amikor minden rosszra fordult
A hét gyermekből négy-öt is örökölte a farkasember-szindrómát, a királyi udvarban pedig őket mint szórakoztató látványosságokat alkalmazták, sőt, tanulmányozgatták, vizsgálgatták is őket külsejük miatt. A legborzasztóbb, hogy még ajándékként is küldtek közülük befolyásos embereknek, mintegy kisállatként.
Gonsalvus visszatekintve azt láthatta, sorsa mégis jobban alakult, mint gondolhatta tíz esztendősen, amikor ketrecbe zárták, ám az ár, amit ezért fizetnie kellett, mégis árnyékot vetett életére. A halála előtti időszakban Gonsalvus visszautasított minden felé intézett parancsot, ezért őt magát is állatként kezdték kezelni. Ki hinné, hogy mindebből egy imádott Disney-történet született, igaz?
OLVASD EL EZT IS!
- rejtély
- kennedy-gyilkosság