Játszósarok is várja a menekült gyerekeket a budapesti tranzitponton: így átalakult a BOK csarnok
A Nyugati és a Keleti pályaudvar helyett ezentúl a BOK csarnokban nyújtanak segítséget a háború elől menekülő ukránoknak.

A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitpontot hétfőtől a kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve az ukrajnai menekültek számára - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
György István közölte, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron ezt követőn csak információs pontok működnek, a háború elől menekülőket pedig buszokkal szállítják át a két pályaudvarról, illetve Kőbánya felső vasútállomásról a BOK csarnokba, ahol kulturált körülményeket alakítottak ki.
Ez várja a menekülteket a humanitárius tranzitponton
A csarnokban többek között étel, ital, orvosi ellátás, tisztálkodási lehetőség várja a menekülteket, a kisgyermekes anyák számára baba-mama sarkot, a gyermekeknek játszósarkot alakítottak ki, valamint az emberek információt kaphatnak a szállás- és további utazási lehetőségekről. Az államtitkár elmondta: az alapvető szükségletek kielégítésén túl telefontöltési lehetőség és internetkapcsolat áll az érkezők rendelkezésére, azoknak pedig, akik továbbutaznának, a MÁV nemzetközi pénztárt nyitott a csarnokban, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket, és ki is szállítják őket a pályaudvarokra vagy a Liszt Ferenc repülőtérre.

A menekültek szállításához szükséges buszokat a Budapesti Közlekedési Központ és a Volán biztosítja - fűzte hozzá. Akik csak néhány napig akarnak Magyarországon maradni - folytatta -, azok számára a humanitárius szervezetek biztosítanak szállást, azoknak az elhelyezéséről pedig, akik tartósan maradnának, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gondoskodik, a megyei védelmi bizottságokkal együttműködve.
Szintén helyben kapnak segítséget azok, akik menedékes eljárást kezdeményeznek, vagy tartózkodási engedélyt kérnek. Nekik az Országos Idegenrendészeti Igazgatóság Biztosít információt, és ha szükséges, időpontot is kaphatnak a menekültügyi eljárás megindításához - ismertette György István. Akik hosszabb távon Magyarországon képzelik el az életüket, munkalehetőségekről is tájékoztatást kaphatnak a BOK csarnokban - tette hozzá.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek forrása: Balogh Zoltán / MTI)