"A kocka el van vetve" - Találd ki, kinek a nevéhez fűződnek a híres idézetek
Híres mondások uralkodóktól, politikusoktól és más történelmi személyektől, amiket még a suliban tanultál.
Teszteld, mennyire emlékszel még a történelemórán elhangzott ikonikus mondatokra!
Jeles történelmi személyek jellegzetes kijelentéseit már több ezer évvel ezelőtt is feljegyezték a lelkes krónikások.
Ismerd fel, kiktől származnak a következő híres idézetek
Létezik néhány örök érvényű idézet, amit még ma is gyakran emlegetnek frappáns megfogalmazásuknak köszönhetően. Vagy csupán az illető személye miatt, aki meghatározó szerepet játszott a történelem, irodalom vagy tudományok területén. A következő néhány kérdéssel tesztelheted, te mennyire emlékszel még a suliban tanultakra.
Még több játékos kvíz vár - Harry Potter, Bridget Jones naplója: emlékszel, ki írta a 90-es évek sikerkönyveit?
Ma már szinte klasszikusnak számítanak a régi bestsellerek, de a szerzőik nevére már nem biztos, hogy emlékszel.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
















