Felmelegedéssel jön december első hétvégéje - Igazi kirándulóidő lesz

A téli napokhoz képest enyhe felmelegedés érkezik a hétvégén.

december-időjárás2
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pénteken a Dunántúlon többnyire erősen felhős vagy borult, a Dunától keletre közepesen, míg a Tiszántúlon inkább gyengén felhős lesz az ég. Csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél több helyen élénk, a Dél-Alföldön és a hegyekben erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4 fok között várható, délkeleten a magasabb, északkeleten az alacsonyabb értékekkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 11 fok között várható, de a nyugati határvidéken ennél hűvösebb, délkeleten pedig enyhébb idő valószínű.

Szombaton az ország nagy részén több órára kisüt a nap, ugyanakkor a fátyolfelhők mellett rétegfelhők is lehetnek, főleg a főváros környékén, az Északi-középhegység térségében, illetve az Észak-Alföldön. Hajnalban és estétől ködfoltokra is számítani lehet. Számottevő csapadék nem valószínű, de főleg északkeleten néhol előfordulhat szitálás. A délkeleti, keleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 14 fok között alakul.

december-időjárás1
Fotó: Grant Faint / Getty Images Hungary

Vasárnap réteg- és magas szintű felhők is lehetnek. Emellett az ország nagy részén több-kevesebb napsütés is valószínű. Hajnalban és este főként az Északi-középhegységben, illetve az Észak-Alföldön várhatók ködfoltok. A késő délutáni, esti óráktól nyugat, délnyugat felől vastagszik a felhőzet. Késő délutánig, estig csak néhol valószínű szitálás, estétől nyugat, délnyugat felől egyre többfelé elered az eső. A délkeleti, keleti szél főleg az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön sokfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Már majdnem egy hete megállás nélkül havazik a világ egyik legészakibb városában - Hangulatos képek az ottani életről

Norilszk városában egészen máshogy telnek a telek, mint bárhol a világban.

Már majdnem egy hete megállás nélkül havazik a világ egyik legészakibb városában - Hangulatos képek az ottani életről

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük