Csak néhány apróság zavarja meg a nyárias időjárást a hosszú hétvégén
A pünkösdi hétvégén túlnyomórészt napos, meleg időre számíthatunk.
Míg pénteken az ország északi, északkeleti felén már hajnaltól több lehet a felhő, és záporra, zivatarra is számítani kell, addig délebbre a napsütésé lesz a főszerep, inkább csak futó záporok fordulhatnak elő. Estére a legtöbb helyen csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék. Hajnalban az északi völgyekben párássá válhat a levegő. A déli, délnyugati szél élénk, a Tiszántúlon délután erős lesz, viharos lökések csak zivatar környezetében lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 °C és 30 °C között várható.
Szombaton napos időre számíthatunk többnyire kevés, az ország keleti harmadában valamivel több gomolyfelhővel, és délutáni záporokra, egy-egy zivatarra is ott van több esély. A szél délnyugatiról északnyugatira fordul, az Észak-Dunántúlon nagy területen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 °C és 19 °C, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 °C és 31 °C között valószínű.
Pünkösd vasárnap reggel néhol réteges felhők zavarhatják a napkeltét, később országszerte napos időre számíthatunk. A gomolyfelhőkből közelítőleg a Balaton és a Tisza közötti területen alakulhatnak ki nagyobb eséllyel délutáni záporok, illetve zivatar is előfordulhat. A szél előbb északnyugati, majd északkeleti lesz, és több helyen megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 °C és 19 °C, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 °C és 31 °C között valószínű.
Pünkösd hétfőn napos időre számíthatunk többnyire kevés gomolyfelhővel, amelyekből délután, este csak kevés helyen alakulhat ki helyi zápor, zivatar. A keleties szelet többfelé élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 °C és 20 °C, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 °C és 31 °C között valószínű.
Fotók: Getty Images
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hónapokra eltűnt a nap a városból
A 3386 főt számláló település a világ legsötétebb városa címet is elnyerte, ugyanis a várost körülölelő hegyek miatt szeptembertől márciusig nem éri közvetlen napfény.
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- elemzés