Ennél kínosabb hete már rég volt a magyar kormánynak - Fotók

Heti összefoglalónkban az örmény ügy, az IMF-mizéria és a kellemetlen dokumentumok.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rájárt a rúd a kormányra a héten, kiszivárgott egy dokumentum, melyből kiderül, hogy az azeri baltás kiadatása kapcsán a legjobb stratégia, ha mernek buták lenni, és úgy csinálnak, mintha nem lett volna egyértelmű, hogy kiadatása után nemzeti hősként ünneplik a férfit, aki álmában mészárolta le baltával örmény katonatársát.

Talán még ennél is kínosabb volt, amit Orbán Viktor miniszterelnök csinált, nevezetesen, hogy a Magyar Nemzet - láthatóan hamis - IMF-követeléseire hivatkozva azt mondta, ezt így nem vállaljuk, nem megyünk például bele a nyugdíjak csökkentésébe. Aztán kiderült, hogy lista nem is tartalmaz ilyesmiket. Azóta sem derült ki, hogy a miniszterelnök miért nem azt a listát vesézte ki, amit megkapott a magyar kormány, miért a Magyar Nemzet állításait vette készpénznek.

Kitört az iskolaköpeny vitája is, Hoffmann Rózsa bejelentette, egyelőre nem tervezik a köpeny kötelezővé tételét, pedig mi még terveztünk is néhányat, hogy tudjon miből válogatni az államtitkárság.

A héten volt tüntetés is, néhány ezer ember szégyenkezett amiatt, mert kiadtuk a baltás gyilkost, Árok Kornél pedig egy egészen egyedi jelmezt mutatott be tiltakozásként. Fotók.

További cikkeink a héten

Gyarmati Fanni 100 éves

Képeink Radnóti Miklós özvegyéről, aki rengeteg gyönyörű vers ihletője volt.

Képek! 100 éves Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós özvegye

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük