Megint a lakosságon csattan az ostor

Újra áthárítják az adót

Július első hete a nyár ellenére igencsak mozgalmas volt itthon és külföldön is.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az országgyűlés pénteken elfogadta azt a határozatot, amit a Fidesz nyújtott be a Tavares-jelentés megszavazásával kapcsolatban. A Tavares-jelentés a Magyarországon bekövetkezett jogi változásokkal szemben lép fel. A pénteken megszavazott dokumentum szerint a magyarok nem akarnak többé olyan Európát, ahol korlátozzák a szabadságot és megsértik a többi nemzet szuverenitását. A Fidesz szerint az Európai Unió túllépi a hatáskörét.

A tranzakciós adó emelésének bevezetését követően, mint ahogy az várható volt, már több bank is jelezte, hogy lényegében áthárítja a plusz költségeket az ügyfeleire, így a kártyás fizetések után is fizetni kell majd. Tehát, ha 100 ezer forintot fizet valaki kártyával, akkor ebből 300 forint az államnak megy majd.

A parlament, miután az államfő Áder János visszadobta az egyházügyi törvényt, pénteken újra elfogadta azt. A szabályzás kimondja, hogy minden vallási közösség használhatja az egyház nevet. Ugyanezen a napon elfogadták a házszabály módosítását is, ami szerint az eddigi 12 helyett már három képviselő is alakíthat frakciót, ez vonatkozik például az LMP-re.

Egész héten zajlottak a Budapest Pride eseményei, ahol a rendőrség megfelelő erőkkel biztosítja a békés programokat. Szintén pénteken a helyére került a Kossuth téri rekonstrukció első alapköve.

Horvátország csatlakozott az EU-hoz

Egy hétéves folyamat végeredményeként Horvátország 2013. július 1-én 28. tagállamként csatlakozott az Európai Unióhoz. A csatlakozási ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett, és nyilatkozott a horvát köztévének is.

Orbán Viktor a kormányt fényezte a horvát köztévében

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük