Még várat magára a lehűlés: a héten is marad a kánikula

Továbbra is marad a meleg, nyári idő.

Heti időjárás 08.24-től
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Retikül
Top olvasott cikkek

Hétfőn gyengén és erősebben felhős területek egyaránt lesznek a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett, inkább csak néhol fordulhat elő záporeső, nyugaton eleinte gyenge eső is lehet. Estétől azonban nyugat, délnyugat felől vastagodni kezd a felhőtakaró, és a Dunántúlon megnő a csapadék kialakulási esélye. Az északnyugati, északi szél nagy területen lesz élénk, néhol erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között várható. Késő estére 18 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Kedden a zártabb, vastagabb felhőzet reggel, délelőtt kelet felé vonul, mögötte napos, gomolyfelhős idő várható. Főleg reggel, délelőtt és elsősorban keleten, valamint délen fordulhat elő zápor, zivatar, ugyanakkor a keleti határ mentén még délután is kialakulhat csapadék. Az északi, északnyugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között alakul.

Szerdán sok napsütés várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nélkül. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között alakul.

Csütörtökön gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. Az élénk északnyugati szél időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között alakul.

A cikk az ajánló után folytatódik

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye. Regisztráció az ingyenes rendezvényre.

Promóció

Pénteken főleg fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, de idővel alacsonyabb szinteken is megjelenhetnek felhők. Estig számottevő csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, ugyanakkor a hidegre hajlamos helyeken ennél hűvösebb lesz az éjszaka. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között alakul.

Fotók: Getty Images

Hátborzongatóan gyönyörű a viharos Balaton

A balatoni viharoknak sajátos hangulata van. Bár ilyenkor minden sötétbe borul, feltámad a szél, a villámlás és dörgés pedig intenzívebb, mint bárhol, mégis magával ragadja az embert az égiháború szépsége.

Hátborzongatóan gyönyörű a viharos Balaton: képeken a tó ritkán látott arca

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük