Szeszélyes tavaszi időjárás várható a héten: óráról órára változhat

Gyakran kisüt a nap, és általában kellemes lesz a hőmérséklet, de csapadék és szél is várható.

tavaszi-domb
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hétfőn napközben a változó felhőzet mellett sok napsütésre, száraz időre számíthatunk, majd késő délutántól, estétől északnyugat felől erős felhősödés kezdődik. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a déli, délnyugati szél, mely este a Kisalföldön nyugatira fordul. A hőmérséklet délután többnyire 15 °C és 20 °C között várható, de északkeleten ennél hűvösebb, a délnyugati vidékeken helyenként pedig ennél melegebb is lehet. Késő estére 8 °C és 16 °C közé hűl le a levegő.

Kedden hajnalra felszakadozik a felhőzet, majd napközben északon felhőátvonulásokra számíthatunk többórás napsütéssel, délen több lesz a felhő, kevesebb a napsütés. Éjszaka többfelé várható eső, reggeltől már csak helyenként alakul ki futó zápor. Az ország délnyugati harmadán legfeljebb élénk, másutt erős, északon, északkeleten helyenként viharos lesz a nyugati szél, majd estére jelentősen mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 °C és 15 °C között alakul.

Szerdán változóan felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Északkeleten kezdetben néhol kisebb eső, zápor még előfordul, majd csapadék nem valószínű. Napközben elsősorban nyugaton többfelé megélénkül a délire forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 °C és +5 °C, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 °C és 17 °C között várható.

Csütörtökön szűrt napsütésre számíthatunk változó vastagságú fátyolfelhőzeten át. Csapadék nem várható. Mindenütt megerősödik, elsősorban a Dunántúl nyugati felén többfelé viharossá fokozódik a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 °C és 9 °C, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 °C és 23 °C között várható.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Pénteken szakadozott felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Többfelé erős lökések kísérik a délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 °C és 11 °C, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 °C és 21 °C között várható, napközben északnyugatról délkelet felé haladva lesz egyre melegebb.

Azt hitték, kutyát mentettek ki a jeges folyóból, pedig nem

Amikor megérkeztek a menhelyre, még az ott dolgozók sem vettek észre semmi furcsát, ám a helyi vadász, aki éppen a helyszínen tartózkodott, mindenkit felvilágosított, hogy valójában nem egy kutyával van dolguk.

Kimentettek egy állatot a jeges folyóból: csak a menhelyen szóltak nekik, hogy ez nem kutya

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük