Erről mindenki megfeledkezett Orbán és Putyin kalandja mellett
Veszélyben a magyar bíróságok függetlensége?
A napokban kitört lengyel lehallgatási botránnyal kapcsolatban a hazai sajtó többsége csak azt emelte ki, hogy Jacek Krawiec, a lengyel állami olajvállalat, az Orlen vezetője a kormányszóvivőnek arról értekezik, Orbán Viktor orálisan kényeztette Vlagyimir Putyint.
Ám elhangzik egy ennél is sokkal súlyosabb kijelentés, melyre méltatlanul kevés figyelem irányul.
A MOL-vezér előre tudja az ítéletet?
Krawiec ugyanis azt állítja a felvételen, hogy Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója nevetve számolt be neki személyes találkozójukkor arról, előre tudja, milyen ítélet születik az elleni indított eljárásban. Ha az elhangzottaknak bármilyen alapjuk van, az igen komoly hatással lehet a hazai bíróságok megítélésére.
Hernádi szerinte arról beszélt, hogy - a több éves bírói procedúrát kikerülve - már áprilisban ítélet születhet ügyében Magyarországon, amit minden EU-tagállam köteles elismerni, így más országban már nem indíthatnak eljárást ellene.
A mondatok januárban hangzottak el, áprilisban mégsem született ítélet Hernádival szemben, ám Krawiec több állítása is arról árulkodik, jól tájékozott Hernádival kapcsolatban, így nem szabad csak úgy elmenni a mondottak mellett.
Az Orlen lengyel olajcég igazgatója azt is izgatottan meséli a felvételen, hogy a vádat a magyar kollégája szerint egyik közeli munkatársának felesége képviseli. "Ül mellette egy pofa, a jogi igazgató, egy felfuvalkodott alak, Ábel - Galácz Ábel valóban a MOL munkatársa. Ő - Hernádi - odafordul hozzá: Ábel, mondjad meg Jaceknak, ki lesz a vádló ebben a magyarországi perben. Erre az: a feleségem. Értitek? Képzeljetek el egy ilyen helyzetet! A feleség a vádló, felmentő ítélet, minden el van intézve. El tudjátok képzelni, hogy ez nálunk megtörténhet?" - mondja Krawiec.
A hazai politikai és üzleti elit nagy része még az előző rendszerben nevelkedett. Vissza-visszatérnek a régi pártállami reflexek? Nézd meg, kik voltak tagjai az MSZMP-nek.
Hemzsegnek a volt MSZMP-tagok a parlamentben: képeken 6 múltból itt ragadt figura
Nézegess képeket!
ElolvasomHa itthon ítélet születik, a horvátok tehetetlenek lesznek
A fenti mondatokkal az Orlen-vezér Bánhegyi Ilonára célozhatott, aki valóban a MOL egyik magas rangú munkatársának, Galácz Ábelnak a felesége. A Népszabadság már 2013-ban cikkezett arról, hogy Hernádi egyik közeli munkatársának felesége képviseli a vádat Hernádi egy büntetőügyében, pótmagánvádas eljárásban, ami legalábbis pikáns. Akkor és azóta sem kapott ez a meglehetősen érdekes szál túlzott figyelmet a honi sajtóban.
Az már közismert, hogy Bánhegyi a horvát vádakra alapozta beadványát. Mint ismert, Zágráb azzal vádolja Hernádit, hogy lefizette Ivo Sanader egykori horvát miniszterelnököt, hogy 2009-ben a MOL vásárolhassa fel a horvát energiacég, az INA egy részét.
A horvát bíróság első fokon egy év börtönre ítélte Sanadert, miután bűnösnek találták a kenőpénz elfogadásában. A horvátok Hernádi ellen elfogatóparancsot adtak ki, amiatt a MOL vezetője külföldre sem mer utazni, hiszen bármikor elfoghatnák, és Horvátországban kellene bíróság elé állnia. Ha viszont itthon a megvesztegetés vádjában felmentő ítélet születik ellene, úgy egyik uniós országban sem hozhatnak a magyarral ellentétes döntést. Így Hernádi biztosan megmenekül a horvát eljárás alól.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Erről álmodnak a lengyel populisták
Ha igaz, amit az Orlen vezetője mondott, az nagyon komoly ügy, ugyanis az elvileg független bíróság ítéletét előre ismeri egy befolyásos üzletember, a félig-meddig állami nagyvállalat igazgatója.
Az ügy a hazai bíróságok függetlenségét is megkérdőjelezheti, ami példátlan az unióban. Nem véletlenül mondja a felvételen Krawiec, hogy Lengyelországban egy ilyen helyzet elképzelhetetlen.
A MOL közleményt adott ki az ügyben: "Az elmúlt években számos pletyka és spekuláció jelent meg különböző helyi médiában a MOL-lal kapcsolatban, amelyek mindegyikéről kiderült, hogy téves. A MOL soha nem kommentálta ezeket a pletykákat, így most sem szándékozik ezt tenni" - írják a hazai olajvállalat részéről.
Képek: Hernádi: MTI/Beliczay László; MOL-logó: facebook.com/pages/MOL-Magyar-Olaj-és-Gázipari-Nyrt.
- botrány
- horvátország
- bíróság
- olaj
- lengyelország
- orbán viktor
- belföld
- mol
- ítélet
- magyarország
- lehallgatás
- hernádi zsolt
- ivo sanader
- ina
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- oroszország
- moszkva
700 ezer forintot fog beszedni tőled is a kormány
- paks
- kormány