45 ezer forintot kaphatsz: itt a segítség, ha lecserélnéd a régi háztartási gépedet
Neked is jár, de sietned kell, mert hamar kifogynak a források.
Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az Otthon Melege program háztartási nagygépcsere alprogramjának sajtótájékoztatóján.
Ismertette, hogy a következő hetek során az ország összes régiójában megnyitják a pályázatot, utolsóként - augusztus utolsó hetében - a központi régióban, Budapesten és Pest megyében.
25-45 ezer forintot kaphatsz
Hozzátette, hogy a pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak hűtő- és fagyasztó- vagy mosó- és szárítógépekre. A 600 millió forintos támogatási keret szükség esetén az igényeknek megfelelően növelhető, legalább 50 ezer pályázatra lehet számítani - közölte az államtitkár.
A nyitás utáni első órában már 4 ezer igénylés érkezett az érintett régióból. A pályázók a kiállított támogató iratot a vásárláskor tudják fölhasználni, a programban részt vevő kereskedők köre pedig folyamatosan frissül a pályázat honlapján - mondta Szabó Zsolt. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a legmagasabb támogatási összeg a legkorszerűbb berendezésekre jár, a régi gépeket a támogatottaknak le kell adniuk.
Kazáncsere-program
Szabó Zsolt elmondta azt is, hogy folyamatban van a kazáncsere-program kiírásának módosítása is: támogatást nemcsak kondenzációs kazánokra adnak, és a korlátozottan cselekvőképes ingatlantulajdonosok is pályázhatnak, így bővül a támogatások köre az október 31-ig tartó és még csaknem 1 milliárd forintos szabad kerettel rendelkező pályázaton.
A következő támogatást gázkonvektorok cseréjére írják ki, a várhatóan szeptember 20-tól régiónként megnyíló program kiírása már a jövő héten megjelenik - tette hozzá. Szabó Zsolt felidézte, hogy a széndioxid-kvóta után befolyó összegekből 2014-ben elindított Otthon Melege program eddig csaknem 130 ezer pályázatot támogatott.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A háztartási gépek cseréjének pályázata augusztus 9-én a dél-alföldi, augusztus 14-én az észak-magyarországi, augusztus 16-án a nyugat-dunántúli, augusztus 21-én a dél-dunántúli, augusztus 23-án a közép-dunántúli, augusztus 28-án pedig közép-magyarországi régióban folytatódik.
Az elnyerhető támogatás
A pályázat vissza nem térítendő, bár természetesen nem fedezi a csere teljes költségét. Az elnyerhető összegek a pályázati kiírás szerint az alábbiak szerint alakulnak.
- A HGCS hűtő- és fagyasztókészülék katalógusban, valamint a HGCS mosógép és mosó-szárítógép katalógusban szereplő készülék beszerzése esetén a támogatás mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bolti ár 50%-a, de legfeljebb: A+ kategóriájú háztartási nagygép beszerzése esetén 25.000 Ft/háztartási nagygép;
- A++ kategóriájú háztartási nagygép beszerzése esetén 40.000 Ft/ háztartási nagygép;
- A+++ kategóriájú nagygép beszerzése esetén 45.000 Ft/ háztartási nagygép.
Az itt elérhető útmutató szerint a pályázat elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújtható be, ügyfélkapus azonosítást követően az adatlapok kitöltésével és a szkennelt dokumentumok csatolásával.
OLVASD EL EZT IS!
- pályázat
- számítástechnika