Pont ő beszél? Az énekes alaposan beszólt a zenésztársaknak
Koncertjeiken, videoklipjeikben való viselkedésüket kritizálta a One Direction énekese.
Harry Styles, a One Direction énekese új albumuk, a This Is Us kapcsán adott interjúja alkalmával nemtetszését fejezte ki a twerking miatt.
A legújabb táncőrületet ugyanis, bár nagy divat celebkörökben, a 19 éves énekes nem tartja helyénvalónak, mivel a tizenévesek kedvencei rossz példát mutatnak vele.
Harry szerint az erősen szexuális töltetű twerking nem való a színpadra, hiszen semmi jóra nem tanít, csupán a csapodár szexualitásra buzdítja a fiatalokat. Mindez azért is hangzik furcsán pont tőle, mivel maga is hajlamos túlságosan elengedni magát a színpadon.
A twerking pedig hódít
Noha korábban a twerking az amerikai hip-hop világ sajátos tánca volt, ma már közismert és közkedvelt lett, tehát bekerült az úgynevezett mainstream vonalba.
Pontos elnevezését azonban sokan nem ismerik - készülnek is betenni az Oxford értelmező szótáraiba -, még akkor sem, ha videoklipekben, popkoncerteken az ember lépten-nyomon twerkingelő énekesekbe botlik.
Rihanna, Miley Cyrus és még sokan mások is gyakran kapják elő twerkingtudásukat a színpadon, Harry Styles így tehát nem kevés zenésztársát kritizálta megnyilvánulásával.
A tánc lényegi eleme, hogy kissé hajlított térdekkel, terpeszben állva kell rázni a popsit és a csípőt. Számos videó tanít a neten is erre a típusú táncra, így bárki elsajátíthatja a twerking csínját-bínját.
Harrynek is el kell fogadnia
Bár a One Direction énekesét felháborítja a dolog, úgy néz ki, kénytelen lesz feldolgozni, hogy a twerking bizony sokak kedvencévé vált. Persze feltételezhetően ő sem hunyja be a szemét, amikor egy csípőjét rázó csinos lányt lát.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Annál is inkább, mert magát Harryt sem szentként ismerhette meg a nagyközönség, hanem igazi Casanovaként. Bennfentesek szerint az énekes bevett szokása, hogy egyszerre több lánnyal tölti az éjszakákat, sőt, volt már arra is példa, hogy idősebb nőkkel szűrte össze a levet. Kissé ellentmondásos tehát, hogy a srác erkölcscsőszként nyilatkozott a twerkingről az ominózus interjúban.
Ezt az oldalát még nem láthattad! Valódi dívának öltözött a szolid énekesnő
Nézegess képeket!
ElolvasomÉrtelmetlen kukacoskodását magyarázhatja az is, hogy leplezni próbálja sértődöttségét egy megjegyzés miatt, melyet exe, Taylor Swift tett nemrégiben a MTV VMA gálán. A szőke énekesnő ugyanis besöpört egy díjat I Knew You Were Trouble című daláért, melyet - mint a díj átvételekor elmondta - Harryvel való szakításának köszönhet, hiszen az inspirálta őt a megírásában.
OLVASD EL EZT IS!
- jake gyllenhaal
- szakítás
Megint nem érte meg az 1 hónapot a kapcsolat! Szakított a sztárpár
- szakítás
- születésnap