Mikor kaphatsz harmadik oltást, és milyen vakcinát adnak be? Orbán Viktor ma újabb bejelentést tett
Lehetőség lesz a harmadik oltás felvételére, a részletek az orvosokon múlnak.

A kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től, ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A kormányfő azt mondta, a harmadik oltás felvételére a másodikat követően négy hónap elteltével lesz lehetőség, de az orvosok ettől eltérhetnek. Azt is az orvosok döntik el, hogy melyik oltóanyagot adják be - tette hozzá.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Magyarország még mindig az egyik, vagy talán a legbiztonságosabb ország átoltottság tekintetében Európában, magasabb azok aránya, akik a teljes védettséget adó második oltást is megkapták, mint Németországban vagy Nagy-Britanniában. Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás - közölte.

Az eddigieknél fertőzőbb delta variáns megjelenése miatt az, aki nem vette föl az oltást, nagyobb veszélyben van, mint a járvány idején eddig bármikor. Ezért azokat a 65 évesnél idősebbeket, akik nem kaptak eddig oltást, személyesen meg fogják keresni - hangsúlyozta. Orbán Viktor azt is bejelentette: az iskolakezdés előtt két nappal minden oktatási intézményben lehetővé teszik, hogy a 12 évesnél idősebb gyerekek felvegyék a koronavírus elleni oltást, ha a szüleik ezt megengedik.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kormányfő azt mondta, a 12-15 év közötti korosztály 13-14 százaléka már megkapta az oltást. A 16-18 év közöttiek oltása nagy sebességgel halad, az átoltottság közöttük 45 százalék körül van. Azt javasolta, hogy csak azok utazzanak külföldre nyaralni, akik mindkét oltást megkapták.
Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Melyik oltóanyagnál milyen mértékű az antitestképződés?
Merkely Béla elmondta: a megismételt antitestvizsgálatok 88 százaléka lett határérték feletti.
Melyik oltóanyagnál milyen mértékű az antitestképződés? Merkely Béla ismertette az eredményeket
Merkely Béla elmondta: a megismételt antitestvizsgálatok 88 százaléka lett határérték feletti.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!

- orvostudomány
- influenza