A hangok a fejében szóltak, hogy agydaganata van: egy elképesztő eset, amire azóta sincs magyarázat
A megdöbbentő esetet a pszichiáter le is jegyezte.
1984-ben olyan eset történt, amelyhez foghatót azóta sem jegyeztek fel az orvostudomány történetében. Egy női beteg, akit a szakirodalom csak AB-ként emleget, hangokat kezdett hallani, amelyek arról tájékoztatták, hogy agydaganata van. Elment kivizsgáltatni magát, és ekkor jött a váratlan fordulat: a hangok igazat szóltak.
A hangok szóltak neki, hogy agydaganata van
A nem mindennapi történetet 1997-ben írta meg Ikechukwu Obialo Azuonye pszichiáter a British Medical Journal című szaklapban. Mint írta, ez volt az “első és egyetlen olyan feljegyzett eset, amikor hallucinált hangok meggyőzték a beteget arról, hogy keressen fel orvost, diagnosztizálták a betegségét, elirányították a kórházba, vele együtt örültek, amikor felépült, és a végén elbúcsúztak tőle.”
De hogyan történhetett mindez?
1984-ben AB hangokat kezdett hallani. Senki más nem hallotta őket, de a megszokott hallucinációktól eltérően ezek megnyugtató, biztató hangok voltak. Közölték vele, hogy agydaganata van, és menjen azonnal a kórházba kivizsgálásra. AB így is tett, a vizsgálatok megerősítették, amit a hangok mondtak neki, a nőt megoperálták, és ő fel is épült.
AB története nem illeszkedik abba a narratívába, amellyel az orvostudomány a hallucinációkat kezeli. Nem gyötörték, nem vezették félre, épp ellenkezőleg, a gyógyulását segítették. Esete a mai napig hivatkozási alap azzal kapcsolatban, milyen keveset tudunk az emberi tudatról és érzékelésről.
„Ez a madár énekel a fejemben” - Hallucinációit rajzolja le a skizofrén lány
Legbensőbb titkait mutatta meg velük.
ElolvasomKép: Getty Images
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció












