Újabb brutális drágulás várható: ha nálad is ez lesz a karácsonyi menü, készülj
Akár 50 százalékkal is többet kell érte fizetni, mint tavaly.

Jóval kevesebb a hal a magyarországi tavakban, mint az elmúlt években, derül ki az Index cikkéből.
Mire a halak eljutnak a vásárlókhoz, akár 50 százalékkal is többet kell értük fizetni, mint egy évvel ezelőtt.
Drága lesz a hal idén karácsonykor
Nagyon gyenge termésre számít a legtöbb hazai haltermelő. Egyes helyeken már be is fejezték a munkát, de van, ahol még el sem kezdték, derül ki a cikkből.
Szépvölgyesen például ezen a héten szerdán kezdték el a lehalászást, és várhatóan jövő hétfőn már be is fogják fejezni. "A súlygyarapodás messze elmaradt attól, amit vártunk, darabszámra megfelelő lenne a halállomány, de sajnos az áprilisi hideg időben, majd az ezt követő forró szárazságban nem tudtak megfelelően fejlődni a halak, csak vegetáltak a tóban" - idézi az Index Fördős József, a Pannónia Mezőgazdasági Zrt. ágazatvezetőjének a Tolnai megyei hírportálnak elmondott szavait.

Az már most egyértelmű, hogy országos átlagban is jóval kevesebb a hal, mint az elmúlt években. Ennek köszönhetően a felvásárlók is mintegy húsz százalékkal többet fizetnek a termelőknek, erre ráadásul a kereskedők is ráteszik a maguk hasznát. Mire a hal elér a vásárlóhoz, akár már 50 százalékkal is többet kell érte fizetni, mint tavaly, írják. Egy kiló ponty például akár 1800-2000 forintba is kerülhet karácsonykor.
- Míg a korábbi években a magyar haltermelés 18-22 százalékát exportálták, idén várhatóan ez az arány 10 százalék alá csökken a hazai ellátás zavartalanságáért, pedig keresett a jó minőségű magyar hal a környező országokban - mondta el Németh István, a MA-HAL elnöke az Indexnek.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Még tovább drágulhat a kedvelt magyar alapélelmiszer: akár ilyen sokba is kerülhet hamarosan
A megnőtt alapanyagárak miatt háromszorosára drágult a magyarok nagy kedvence, de lehet, hogy ez még csak a kezdet.
Képek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!

- infláció
- fogyasztás