A háború az utcai művészetre is hatással volt: nagyon erős rajzok születtek
A világ szinte minden pontján támogatják a művészek Ukrajnát.
Már közel két hete tart a háború Ukrajnában, miután az orosz csapatok február 24-én inváziót indítottak az ország ellen. Ez soha nem látott összefogást indított el, emberek tömege próbál segíteni az ukrán menekülteken, sokan pedig más módszerekkel is próbálják felhívni a figyelmet a háború szörnyűségeire és kifejezni szolidaritásukat.
Az utcai művészeket is megihlette a rendkívüli helyzet, hiszen többen már korábban is munkásságukkal próbáltak fontos kérdésekben állást foglalni vagy éppen edukálni. Ez most különösen így van, sokan nem csak a békére szólítanak fel rajzaikkal, hanem kiállnak Ukrajna mellett, és keményen elítélik az orosz kormányzást.
Őszinte rajzokon a háború szörnyűségei
Az elmúlt napok eseményei az egész világra hatással voltak, így nem csoda, hogy az utcán is megjelentek az Ukrajnát támogató és a háborút elítélő alkotások. A művészek sok esetben nem finomkodtak, és keményen megfogalmazták véleményüket rajzaik elkészítésénél, azonban olyan igényesen dolgozták ki őket, hogy senki nem utcai vandalizmusként, sokkal inkább művészi alkotásként értékeli őket.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
(Képek forrása: Instagram)
















