Bántanak a suliban? 3 helyzet, amikor segítséget kell kérned
Van, amikor nem szabad elhallgatni a szüleid elől az iskolai balhékat, és segítséget kell kérni.
Sajnos előfordulhatnak olyan esetek az iskolában, amikor rád jut az áldozat szerepe. Azonban nem mindig kell hagynod magad, és fontos, hogy segítséget kérj.
Az igazságtalanságot a szülők, illetve súlyos esetben szakember beavatkozásával le lehet győzni, és újra nyugodtak lehetnek a mindennapjaid.
Lelki terror
Elkerülhetetlen, hogy a diákok néha odamondjanak egymásnak. Ez rosszuleshet, de ha egyszeri esetről van szó, vagy nem jelent veszélyt a lelki állapotodra, akkor nem kell a felnőttek segítségét kérni, hiszen le tudjátok rendezni a dolgot egymás közt.
Amikor viszont már rendszeresen sértegetnek, és úgy tűnik, nem tudsz ellene mit tenni, mindenképpen szólj a tanárodnak, szüleidnek. A leggyakoribb lelki terror a cikizés, vagyis amikor a társad a külsődet bírálja, illetve az anyagi helyzeteteket feszegeti folyamatosan, mások előtt, nyilvánvalóan a megszégyenítés céljával.
Ha kirekesztenek, vagy rendszeresen kitalált, alaptalan sztorikat, pletykákat terjesztenek rólad, az is ide tartozik. Akár odáig is fajulhat a dolog, hogy a közösségi oldalakon zaklatnak, e-mailben piszkálnak vagy telefonon hívogatnak. Ilyen esetekben feltétlenül beszélj a téged ért sérelmekről az osztályfőnököddel, akár a szüleiddel együtt!
Fizikai bántalmazás
Amikor nemcsak viccből lökdösődtök a társaiddal, hanem tényleg megütnek, vagy máshogyan bántanak, például rugdosódnak, akkor már szükség van felnőtt beavatkozására. Ha többen teszik ezt, miközben te egyedül vagy ellenük, és tehetetlen vagy, vagy ok nélkül bánt a társad, jelezd azt a tanárodnak, szüleidnek!
Azt sem szabad elhallgatni, ha nem téged piszkálnak, hanem a holmidat. Amennyiben rendszeresen eldugják, ellopják, tönkreteszik azt, ami a te tulajdonod, mindenképpen kérj segítséget!
Ha a tanár az elkövető
Bár a védelmező szerepét kellene betöltenie az ilyen esetekben, sajnos előfordul, hogy maga a tanár az, aki megkeseríti egy diák iskolai életét. Ha úgy érzed, hogy kinézett magának, és nem száll le rólad, próbálj meg minél kevesebb okot adni arra, hogy elővehessen. Csendesen húzd meg magad, és próbálj nem rontani a helyzeten.
Ha azonban ekkor is nyilvánvalóan keresi az alkalmat, hogy megalázzon vagy keresztbetegyen neked, azt már nem szabad hagyni. Ha például rendszeresen kiküld az óráról, azt jelentsd, mert nem teheti meg.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányit mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Akkor is jogtalanul jár el, ha feleltetni akar téged abból a tananyagból, amit aznap vettetek, hogy rossz jegyet adhasson. Amikor olyat tesz a tanár, amihez nincs joga, mindenképpen segítséget kell kérned!
OLVASD EL EZT IS!
- férfi
- születésnap
Milyen napon születtél? Ettől a férfitípustól kell óvakodnod
- tanulás
- iskola
Rosszak a jegyeid? Ezt teheted, ha nem megy a tanulás
- tippek
- tanulás