Ez maradt a kis görög üdülőfalvakból: drámai fotók a görögországi tűzvészről

Szívet tépő felvételeken a katasztrófa helyszínei.

Szívet tépő felvételeken a katasztrófa helyszínei.

Az eddigi információk szerint mostanáig 81 halálos áldozatuk van a görögországi erdőtüzeknek, és továbbra is rengeteg az eltűnt személy. Az Athéntól mindössze 29 kilométerre fekvő, a lángok martalékává vált Mati környékén szerda óta mentőcsapatok kutatnak az eltűntek után.

A hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma tovább növekedhet, azt azonban még mindig nem tudják, mi okozhatta a tüzet, mely a települést szinte pillanatok alatt elpusztította.

- Aki Görögországba vagy bármely más külföldi országba utazik, érdemes regisztrálnia magát a Konzuli Szolgálat honlapján, így, ha baj történik, gyorsan el tudják érni - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyi Minisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán. A külföldre utazók ezen a linken regisztrálhatják magukat.

Megsemmisült lakóházak, földönfutóvá vált emberek

Mindeközben a görög sajtó hemzseg a véleményektől, hogy mégis mi vezetett odáig, hogy egy bozóttűz, ami egyébként gyakori a térségben, ennyi áldozatot követelt. Efthímisz Lékkasz, az Athéni Egyetem földtani professzora a helyi médiának azt nyilatkozta, hogy a településen nincsenek merőleges utcák, melyek lehetséges menekülési útvonalat biztosíthattak volna a tengerhez. Andrianósz Gurbácisz korábbi tűzoltó altábornagy szerint emberi mulasztás történt, mivel a tűzoltóság későn reagált. Bárhogy is volt, még nézni is borzasztó, min mehettek, és mennek keresztül a szerencsétlenül járt lakosok és nyaralók. 

Az illatok terápiás ereje

Már előrendelhető a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Képek: MTI.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük