108 éves filmfelvétel került elő 1848 egyik legfontosabb személyéről
Görgey Artúr időskorában látható az 1910-es filmhíradóban.
Ma kétszáz éve, 1818. január 30-án született Görgey Artúr honvédtábornok, hadügyminiszter, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején a honvédsereg fővezére. Polgári végzettségét tekintve vegyész volt, és 1848 előtt e területen is kiemelkedő eredményeket publikált. A szabadságharc bukását követően Ausztriába internálták, és csak 1867-ben, a kiegyezés után térhetett vissza Magyarországra. Testvére, Görgey István házában élt egészen 1916-ig, amikor 98 évesen elhunyt.
Nemrégiben előkerült egy felvétel a Manda archívumából, melyen a korábban ellentmondásos megítélésű politikus már idős férfiként, 92 éves korában szerepel. Az 1910-es filmhíradóban huszárok köszöntik a szabadságharc kiemelkedő alakját, aki itt már ősz hajú apóvá vált, majd láthatjuk, amint Görgey részt vesz egy dunai hajókázáson.
A kincset érő felvételt a Retrográd tette közzé a Facebookon - nem érdemes kihagyni. Azt írták: "Ez a felvétel lényegében kuriózum. Nem nagyon szoktak odafigyelni rá, pedig a magyar történelem egyik ikonikus alakja szerepel rajta idős korában, GÖRGEY ARTUR. A felvétel 1910-es, tehát 108 éves, úgy tessék megbecsülni..."
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- berlin