A Google Utcakép legfurcsább fotóját senki nem tudja hová tenni, de a retinánkba beleégett
A Google Utcakép nézegetése változatos meglepetéseket tartogat.
A Google Utcakép ötlete tizenöt évvel ezelőtt pattant ki a Google társalapítója, Larry Page fejéből, aki szeretett volna 360 fokos térképet készíteni a világról. Az akkor még elrugaszkodottnak tűnő terv ma már nem is tűnik olyan hihetetlennek, hiszen mostanra 220 milliárdnál is több Utcakép-felvétel áll rendelkezésünkre több mint száz országból és területről, lehetővé téve, hogy teljes mértékben átélhessük ezeknek a helyeknek a varázsát közvetlenül a telefonunkról vagy a számítógépünkről.
Az Utcakép a Google Térkép fejlesztése szempontjából is kulcsfontosságú, hiszen a képek a legfrissebb információkat mutatják. Születésnapját ünnepelve a Google bemutatta a szolgáltatás újításait, többek közt egy új kamerát. A hordozható, nagyjából házimacska méretű kamerarendszer alkalmas arra, hogy távoli szigetekre vigyék, vagy hegycsúcsokat másszanak meg vele, így az arab sivatagban egy teve hátán ülve vagy egy sarkvidéki hószánnal száguldva is használható. Mivel kevesebb, mint 7 kilogramm, olyan helyeket is könnyebben térképeznek majd fel vele, mint az Amazonas dzsungele.
A Google Utcakép legkedveltebb felvételei
A 15 éves Utcakép megünnepléseként nézd meg a Google összeállítását, amelyben helyet kapott a szolgáltatás eddigi legfurcsább képe, valamint bemutatták a legkedveltebb felvételeket is.
Kiemelt kép: Getty Images
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- klímaváltozás