A jobb füled mögött olvasod mások gondolatait: hogy látsz bele mások elméjébe?

Sci-fi filmekben találkozni lehet olyan szereplőkkel, akik gondolati úton képesek kommunikálni, vagy képesek egymás gondolataiba belelátni. Noha ez egy fantáziadús elképzelés, valójában nem is annyira irreális, hiszen az agy egy bizonyos területe valóban a gondolatolvasásra specializálódott.

Rebecca Saxe agykutató a TED ismeretterjesztő és szórakoztató színpadán tartott előadást a témában. A videón megnézheted ezt az előadást, alább pedig az előadás magyar fordítását olvashatod.

A jobb füled mögött olvasol gondolatokat

Fordította: Szemere Orsolya

Ma más emberek elméjének problematikájáról fogok Önöknek beszélni. És ez nem az a szokásos probléma lesz, amit a filozófiából jól ismerünk, azaz, hogy "Honnan is tudhatjuk, hogy másoknak is van-e elméje?" Azaz, lehet, hogy Önnek van, de mindenki más esetleg egyszerűen egy meggyőző robot! Na, a filozófiai megközelítés ilyen. De a mai cél elérése érdekében felteszem, hogy itt e közönségben sok embernek van elméje, és hogy így emiatt nem kell aggódnom.

Van még egy gond, ami lehet, hogy még ismerősebb, szülőként, tanárként, házastársként, valamint íróként. Ami a következő: "miért olyan nehéz megtudni, hogy mások mit akarnak, ill. gondolnak?" Vagy még pontosabban fogalmazva, "Miért olyan nehéz megváltoztatni azt, amit más akar, illetve gondol?

Azt gondolom, az írók minden tőlük telhetőt megtesznek. Mint Philip Roth, aki szerint: "És mégis, mi közünk más emberek oly szörnyen jelentős ügyeihez? Oly mérhetetlenül rosszul felszereltek vagyunk ahhoz, hogy meglássuk egymás belső munkálkodásait és felfoghatatlan céljait." Tehát mind tanárként, mind házastársként szembekerülök ezzel a kérdéssel nap, mint nap. Ám tudósként másféleképpen foglalkoztat engem a többi ember elméje, és ezt fogom ma Önöknek bemutatni. A kérdés pedig ez: "Hogy lehet olyan könnyű más emberek elméjét megismerni?"

Hogy képekkel kezdjünk, szinte semmi információra nincs szükségünk, egy pillanatkép egy idegenről, hogy kitaláljuk, vajon ez a nő épp mire gondol, vagy hogy milyen ez a férfi. Hogy máshonnan közelítsem, a kérdés keresztje az, hogy a mások elméjéről való gondolkodásra használatos gépezetünk, az agyunk, apró darabkákból áll össze, agysejtekből, amik pontosan ugyanolyanok, mint más állatokéi, majmokéi egerekéi, vagy akár a tengeri csigákéi. És mégis, ha egy bizonyos hálózattá szerveződnek, olyan kapacitást kaphatunk, ami képes Rómeó és Júliát írni!" Vagy, hogy Alan Greenspant említsem, "Tudom, hogy azt gondolod, hogy érted, amit gondolsz, hogy mondtam, de nem vagyok biztos abban, hogy rájössz-e, hogy amit hallottál, nem az, amit én ez alatt értettem." 

Tehát a kognitív idegtudomány területén végzett munkám feladata, hogy kiállja a versenyt ezekkel az elképzelésekkel, melyekből minden kézre jut egy. És hogy megpróbáljuk megérteni hogyan hozhatunk össze egyszerű részeket, egyszerű üzeneteket, téren és időn át, egy hálózatba, hogy megkapjuk ezt a lenyűgöző képességet: az elméről való elmélkedést. Három dolgot fogok erről ma megosztani Önökkel. Nyilvánvalóan hatalmas projektről van szó. Mindössze a kezdeti néhány lépést fogom ecsetelni, az agy egy speciális részének felfedezéséről, ami arra hivatott, hogy mások gondolatairól elmélkedjen. Néhány megfigyelést ennek a rendszernek a lassú fejlődéséről, ahogy tanuljuk e nehéz munka elvégzését. És végül, hogy bemutassam, hogy néhány köztünk lévő különbség abban, ahogy egymást megítéljük, az agyrendszerünk közti különbséggel magyarázható.

Az első dolog tehát, amit mondani szeretnék, az az, hogy van egy terület az emberi agyban, az agyunkban, aminek az a feladata, hogy más emberek gondolatait vizsgálja. Ez egy kép erről a területről.

Jobb oldali temporo-parietális elágazásnak nevezik. A jobb fülünk fölött és mögött helyezkedik el. Ez az az agyterület, amit akkor is használtak például, amikor a képeket mutattam, vagy amikor a Rómeó és Júliát olvasták, vagy amikor Alan Greenspant akarták megérteni. És nem használjuk semmi másféle logikai probléma megoldásához. Tehát ezt az agyterületet RTPJ-nek nevezzük (angolul). Ez a kép mutatja az átlagos aktivitását egy csoport tipikus felnőtt embernél. Műszaki egyetemistákról van szó.

A második, amit erről az agyrendszerről el szeretnék mondani, az az, hogy habár mi felnőttek nagyon jók vagyunk mások gondolatainak megértésében, nem voltunk mindig azok. A gyerekeknek nagyon sokáig tart betörni ebbe a rendszerbe! Szeretnék egy szakaszt bemutatni ebből a hosszú folyamatból. Az első az a változás lesz, ami 3 és 5 éves kor közt megy végbe, aminek során a gyermekek megértik, hogy más embereknek az övéiktől egészen eltérő hiteik lehetnek. Mutatok egy ötévest, aki kap egy sima rejtvényt, amit tévhit feladatnak nevezünk.

Videó

Ez az első kalóz, akit Ivánnak hívnak. Tudod milyenek az igazi kalózok?

A kalózok nagyon szeretik a sajtos szendvicset.

Gyerek: Sajt? Imádom a sajtot!

R.S: Igen. Tehát Iván eszi a sajtos szendvicset, és azt mondogatja, "Nyam, nyam, nyam! Imádom a sajtos szendvicset!" És Iván ideteszi a szendvicsét, a pénzes ládikára. És azt mondja: "Tudod mit? Inni is szeretnék az ebédem mellé." És akkor Iván elmegy italért. És mialatt Iván nincs itt, szél kerekedik, és lefújja a szendvicsét a fűbe. És akkor jön egy másik kalóz. Őt Joshuának hívják. És Joshua is imádja a sajtos szendvicset. Így aztán Joshua is eszik egy sajtos szendvicset, majd azt mondja, "Nyam, nyam, nyam! Imádom a sajtos szendvicset." És odateszi a sajtos szendvicsét a pénzes ládikára.

Gyerek: Akkor ez az övé.

R:S.: Igen, ez Joshuáé. Így van.

Gyerek: És az övé esett le a földre.

R.S.: Pontosan így van.

Gyerek: Akkor ő nem fogja tudni, melyik az övé!

R.S.: Aha, most Joshua megy el italért. Iván visssza jön és azt mondja, "megeszem a sajtos szendvicsemet." Szerinted melyiket fogja Iván felvenni?

Gyerek: Szerintem ezt.

R.S.: Igen, azt gondolod azt veszi el? Rendben. Nézzük meg. Igen, igazad volt. Azt vette el.

Ez egy 5 éves, aki teljesen tisztán felfogja, hogy másoknak lehetnek hibás hiedelmeik, és hogy tetteiknek milyen következményei vannak. Most megmutatok egy 3 évest aki ugyanazt a puzzle-t kapta.

Videó

R.S.: És Iván azt mondja, "Megeszem a sajtos szendvicsemet" Melyiket fogja elvenni? Szerinted ezt fogja elvenni? Nézzük, mi történik! Nézzük, mit tesz? Itt jön Iván. És azt mondja, "Megeszem a sajtos szendvicsemet." És elveszi ezt. Ó, jaj! Miért ezt vette e?

Gyerek: Mert az övé a füvön volt.

Tehát a 3 éves két dolgot máshogy csinál. Először is azt jósolja, hogy Iván azt a szendvicset fogja elvenni, ami tényleg az övé. És másodszor, amikor látja, hogy Iván onnan veszi el a szendvicset veszi el, ahol ő az övét hagyta, ahol mi azt mondanánk, hogy azért veszi azt el, mert azt hiszi, az az övé, a 3 éves egy másfajta magyarázattal jön. Azért nem a sajátját veszi el, mert nem azt akarja, mert az már koszos, hiszen a földön van. Ezért veszi el a másikat. Természetesen a fejlődés nem áll meg 5 éves korunkban. És láthatjuk a folytatódását ennek a tanulási folyamatnak, amivel más emberek gondolatait tanuljuk meg értelmezni, (...) és a gyerekektől most nem előrejelzést kérünk, hanem morális ítéletet. Először most a 3 évest mutatom megint.

Videó

R.S.: Akkor Iván egy hitvány rosszcsont, hogy elvette Joshua szendvicsét?

Gyerek: Igen.

R.S.: Meg kéne büntetni Ivánt, amiért elvette Joshua szendvicsét?

Gyerek: Igen.

Lehet, hogy nem meglepő, hogy azt gondolja, hitványság volt Iván részéről elvenni Joshua szendvicsét. Mivel azt gondolja, hogy Iván azért vette el Joshua szendvicsét, hogy ne kelljen az összekoszolódott szendvicsét megenni. Most megmutatom az 5 évest. Emlékezzenek vissza rá, hogy az 5 éves tökéletesen értette, Iván miért Joshua szendvicsét vette el.

Videó

R.S.: Iván rosszcsont volt, amiért elvette Joshua szendvicsét?

Gyerek: Hm, igen.

És egészen 7 éves korig nem kapunk olyan választ, ami akár már felnőtté is lehetne.

Videó

R.S.: Ivánnak bűnhődnie kell azért, mert elvette Joshua szendvicsét?

Gyerek: Nem, a szélnek kéne bűnhődnie!

Azt mondja, a szélnek kéne bűnhődnie, amiért a szendvicseket kicserélte. És akkor elkezdtük azt csinálni a laboromban, hogy a gyerekeket agyszkennerbe helyeztük, hogy megvizsgáljuk, mi megy végbe az agyukban, mialatt kifejlesztik ezt a képességet, hogy más emberek gondolatain gondolkozzanak. Tehát először is, a gyerekeknél ugyanezt az agyi területet, az RTPJ-t vizsgáljuk, mialatt a gyerekek másokon gondolkoznak. Nem egészen olyan ez, mint a felnőtt agy.

Mint ahol, amint említettem Önöknek, az agynak ez a része szinte teljességgel specializálódott. Szinte semmi mást nem tesz, mint más emberek gondolatait elemzi. Gyermekeknél sokkal kevésbé van ez így, amikor 5 és 8 éves kor közt vannak, abban a korban, amit bemutattam az imént. És egyébként, még ha 8 és 11 év köztieket nézünk is, egészen a serdülőkor kezdetéig, még nekik sincs teljesen felnőttszerű agyterületük. Tehát azt figyelhetjük meg, hogy a gyermekkor során egészen a serdülőkorig, mind a kognitív rendszer, elménknek az a képessége, hogy mások elméjén gondolkodjunk, mind az agynak azon része, amely ezt támogatja, lassan, de folyamatosan fejlődik.

De amint valószínűleg ennek tudatában vannak, akár még felnőttkorban is különböznek az emberek egymástól abban, hogy mennyire jók a mások gondolatain való gondolkodásban, milyen gyakran teszik ezt, és mennyire pontosak ebben. És még azt is meg akartuk tudni, vajon a felnőttek közti különbség, hogy hogyan gondolkodnak mások gondolatairól, megmagyarázható-e ennek az agyterületnek a különbségeivel. Tehát ennek érdekében az első, amit tettünk, hogy adtunk a felnőtteknek egy ilyen kalóz-féle rejtvényt, amit a gyerekeknek is. Megmutatom ezt most Önöknek is.

Grace és a barátja egy vegyi üzemben vannak gyárlátogatáson, és éppen kávészünetet tartanak. Grace barátja kér egy kis cukrot a kávéjába. Grace elmegy kávét készíteni, és talál a kávé mellett egy tálkát, amiben fehér por van, ami cukor. De az van ráírva "halálos méreg". Így Grace azt hiszi, hogy ez halálos méreg. És beleteszi a barátja kávéjába. A barátja megissza a kávét, és nincs semmi baja.

Hányan gondolják azt, hogy morális szempontból megengedhető az, hogy Grace beletette a port a kávéba? Oké, akkor jó. Tehát, akkor most megkérdezzük az embereket, hogy mennyire kell Grace-t gondatlanságból elkövetett bűnnel vádolni ez esetben.

Összehasonlíthatjuk egy másik esettel is, ahol minden ugyanaz a valóságban. A por még mindig cukor, a különbség abban van, amit Grace gondol. Most úgy gondolja, hogy a por cukor. És talán nem meglepő, ha Grace így gondolja, és így tesz a barátja kávéjába, az emberek egyáltalán nem akarják őt vádolni. Amikor azonban azt gondolja, hogy a por méreg, még akkor is, ha az valójában cukor, az emberek azt mondják, nagyon is elítélendő, még akkor is, ha a valóságban ugyanaz történt.

És tényleg azt mondják, hogy jobban hibáztatható ebben az esetben, a gondatlanságból elkövetett vétek esetén, mint a másik esetben, amit véletlen balesetnek nevezünk. Amikor Grace azt gondolta, hogy a por cukor, mert az volt ráírva, és mert ott volt a kávégép mellett, valójában azonban méreg volt. Tehát még amikor méreg is volt, és a barát megitta a kávét és meghalt, az emberek szerint Gracet akkor is kevesebb vád illeti, amikor ártatlanul azt gondolta, hogy cukor volt, mint a másik esetben, amikor azt gondolta, hogy méreg, de nem történt semmi baj.

Az emberek azért kissé eltérő nézeten vannak abban a tekintetben, hogy mennyire vádolható Grace abban az esetben, amikor megtörtént a baj. Néhányan azon a véleményen vannak, hogy azért több szemrehányást érdemel, mások szerint kevesebbet. Most pedig azt fogom megmutatni Önöknek, mi történt, amikor belenéztünk azoknak az agyába, akik éppen az ítélkeztek. Tehát most balról jobbra azt mutatom be, mennyire volt aktív ez az agyterület. Fentről lefele pedig, hogy mennyire hibáztatható Grace az emberek szerint.

Azt láthatjuk, hogy bal oldalon, ahol az emberek nem nagyon vették számításba a jóhiszeműséget, amint azt az agyterület alacsony aktivitása mutatja, szerintük nagyon is vétkes a baleset miatt. Míg a jobb oldalon, ahol magas aktivitást mutat, az emberek inkább számításba vették a jóhiszeműségét, szerintük kevésbé hibás amiatt, hogy baleset lett belőle.

Ez jó, de természetesen inkább arra lenne szükségünk, hogy lehetőségünk legyen beavatkozni az agy ezen területének működésébe, és elő tudjuk idézni, hogy más emberek erkölcsi ítéleteit befolyásolni tudjuk! És van ilyen eszközünk! Trans-cranialis mágneses stimulációnak hívják, azaz TMS-nek (angolul). Ez egy olyan eszköz, amely lehetővé teszi, hogy mágneses impulzust bocsássunk át valakinek a koponyáján, az agy egészen kicsi területére, és időlegesen kibillentsük működőképességéből azon terület neuronjait.

Bemutatok egy demót erről. Először is azt mutatom be, hogy ez egy mágneses impulzus, bemutatom, mi történik, amikor egy negyedet állítunk be a gépen. Amikor a klikket hallani, akkor kapcsoljuk be a gépet. Most alkalmazom ugyanezt az impulzust az agyam azon részére, amely a kezemet irányítja. Tehát fizikai ráhatás nincs, csak mágneses impulzus.

Videó

Nő: Készen áll?

Rebecca Saxe: Igen.

Rendben, tehát egy kis akaratlan rándulást okoz a kezemben, amikor a mágneses impulzus az agyamra lett irányítva. És használhatjuk ugyanezt az impulzust most az RTPJ-nél is, hogy szemügyre vegyük, vajon más emberek erkölcsi ítéleteire is hatással lehetünk-e. Ezek az ítéletek, amiket az előbb mutattam be, az emberek normál erkölcsi ítéletei. És akkor alkalmazhatjuk a TMS-t az RTPJ-nél, és feltehetjük a kérdést, hogy változnak-e az emberek ítéletei. Először is, az emberek így is meg tudják csinálni a feladatot.

Úgy, hogy az ítéletük arról az esetről, amikor minden rendben ment, ugyanaz maradt. Szerintük nem vétkes. De abban az esetben, a sikertelen ártó szándék esetén, ahol Grace azt hitte méreg, pedig valójában cukor volt, az emberek szerint kevesebb vádat érdemel, nem annyira volt baj, hogy a port a kávéba tette.

Abban az esetben azonban, amikor baleset történt, amikor azt gondolta, cukor, de valójában méreg volt, és így halált okozott, az emberek szerint ez kevésbé oké, komolyabb vádat érdemel. Tehát ma azt magyaráztam el, hogy az emberek valójában egész jól fel vannak szerelve ahhoz, hogy más emberek gondolatain elmélkedjenek.

Van egy speciális agyrendszerünk, amely lehetővé teszi számunkra a más emberek gondolatain való elmélkedést. Ennek a rendszernek a kifejlődése hosszú időt vesz igénybe, lassan fejlődik a gyermekkor folyamán, egész a serdülőkor kezdetéig. És még a felnőttkorban is az agy ezen régiói közti különbségek magyarázhatják meg azokat a különbségeket a felnőttek közt, ahogy más emberekről gondolkodunk és ítélkezünk.

De szeretném az utolsó szót visszaadni az írónak. Philip Roth-nak, aki azzal fejezte be, "A lényeg akkor is az marad, hogy nem az az élet értelme, hogy más embereket rávegyünk az általunk helyesnek véltre. Rossz irányba vezeti őket, ha azt gondolják, erről szól az élet. Rossz és rossz és rossz irányba! Még ha alaposan átgondolják, akkor is csak rossz irányba vezet ez." Köszönöm.

Chris Anderson: Amikor arról kezd beszélni, hogy mágneses impulzusokkal lehet emberek erkölcsi ítélkezését befolyásolni, az nagyon riasztónak hangzik! Kérem, mondja, hogy nem kap telefonhívásokat a Pentagontól, kérem!

Rebecca Saxe: Nem kapok. Azaz kapok, de nem veszem fel!

C.A.: Tényleg hívják? Dehát akkor nagyon komolyan úgy gondolom, hogy éjszakánként gyakran fekszik álmatlanul, azon tépelődve, vajon hova vezeti ez a munka! Úgy értem, Ön tényleg egy lenyűgöző emberi lény, De valaki ellophatja ezt a tudást, és valamely jövőben, nem egy kínzókamrában, olyan dolgokat művelhet, amivel kapcsolatban az ittlévők komolyan aggódhatnak.

R.S.: Igen, foglalkozunk ezzel. De van egy sor dolog, amit a TMS-szel kapcsolatban el kell mondani. Az egyik, hogy nem lehet senkin alkalmazni anélkül, hogy az embernek tudomása ne lenne róla. Tehát nem egy burkolt technológia. Valójában elég nehézkesen lehet ilyen kis változásokat elérni. A bemutatott változtatások azért tűnnek olyan hatásosnak, mert azt mutatják be, hogy az az agyterület mire való. De nagyon kis mértékben hatottak ezek valójában az erkölcsi ítélkezésre.

És nem abba avatkoztunk bele, hogy milyen erkölcsi ítélkezés szerint döntenek valamely cselekvés mellett az emberek, amikor döntést hoznak! Hanem abba a képességükbe, hogy mások tetteit hogyan ítéljenek meg! Ezért nem igazán úgy gondolok arra, amit teszek, hogy a vádlottat tanulmányozom egy bírósági ügyben, hanem inkább az esküdtszéket!

C.A.: Várható, hogy a munkája valamilyen oktatással kapcsolatos ajánláshoz vezet, talán hogy olyan gyermeknemzedéket tudjunk felnevelni, akik tisztességesebb erkölcsi ítéletekre jutnak?

R.S.: Ez az egyik eszményi törekvésünk. Az egész itteni kutatási program, az emberi agy jellegzetes részeinek tanulmányozása még teljesen új keletű. Eddig csupa olyan dolgot tudtunk csak az agyról, amiket bármely más állatfaj egyedeinek agya is képes megtenni. Így képesek vagyunk ezeket állati modelleken is tanulmányozni. Tudjuk, hogyan lát az agy, hogyan irányítja a testet és hogyan hall és érzékel. És az egész projekt, mely arról szól, hogy az agy a kizárólag emberre jellemző dolgokat hogyan végzi, mint például a nyelv, az elvont elméletek, és más emberek gondolatain való elmélkedés, ezek teljesen újak. És azt sem tudjuk ilyenformán, mik lesznek majd az alkalmazásaik, amikor majd megértjük őket.

C.A.: Akkor most egyetlen utolsó kérdésem van már csak. Itt van ez a "A tudat nehéz problémája" kérdés, ami oly sokakat zavarba ejt. Lehet, hogy ez az az eszme, ami által megérthetjük, miért működőképes az agy. De miért kell bárkinek is bármit éreznie? Miért tűnik úgy, hogy szükség van ezekre a dolgokra, amik érzékelik ezeket a dolgokat számunkra? Ön egy fantasztikus fiatal neurológus. Akarom mondani, milyen esélyei vannak arra, hogy karrierje egy pontján valaki, Ön vagy valaki más előáll valamiféle paradigmaváltással, a jelenleg megoldhatatlannak tűnő probléma megoldására?

R.S.: Remélem így lesz! Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem így lesz.

C.A.: Miért?

R.S.: Mert a neve nem: "A tudat nehéz problémája - a semmiért".

C.A.: Hát ez a válasz óriási! Rebecca Saxe, nagyon köszönjük. Fantasztikus volt.

Forrás: www.ted.com

• gondolatolvasás
• agy
• Terasz