Szemöldökéről tudhatod, kivel van dolgod: olvasd le a férfi arcáról, milyen a szerelemben
Ugyanolyan fontos ezoterikus jel, mint a szem vagy a száj.
Az ókori kelet tanok szerint a szemöldök nagyon fontos, mert ez egy választóvonal az arc és a homlok között. Ugyanúgy alkalmas a karakterolvasásra, mint az arc egyéb fontos részei.
A szemöldöknek az íve, a szálainak színe és sűrűsége is jelentőséggel bír. Nemcsak fizikai és egészségügyi jellemzőket lehet belőle megállapítani, hanem utalhat az illető tulajdonságára és viselkedésére is.
A szemöldök sok mindenről árulkodik
A szemöldök is olyan ezoterikus jel az arcon, ami árulkodhat az ember jelleméről. Már a néphagyomány szerint is babonás félelem övezte azokat, akiknek például összeért a szemöldökük, mert természetfeletti hatalmat tulajdonítottak nekik. A kínai arcdiagnosztika tanulmányozói úgy vélték, hogy a minél sűrűbb, bozontosabb és erősebb szemöldök jelenti azt, hogy maga az egyéniség is erős és uralkodó, teli van életenergiával, vagyis csível. A gyér és halovány szemöldök sokszor testi betegség tünete lehet, de általában sok szenvedés vagy nehéz gyerekkor is húzódhat mögötte. Lehet, hogy a szem a lélek tükre, de a szemöldök jellege és változásai alapvető érzelmi attitűdöt és hangulatváltozást is jelentenek. Formája, vonalának íve, sűrűsége pedig utalhat arra, hogy milyen típusú ember a viselőjük.
A következő képeknél ismert férfiak jellegzetes szemöldökfajtáiból tippet olvashatsz arra vonatkozóan, hogy milyen lehet annak a szerelmi és érzelmi élete, aki ilyen típusú arcszőrzettel rendelkezik.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















