A világ legcukibb élő show-ja: megjelent az első tojás a bekamerázott gólyafészekben
A gemenci gólyafészekben történteket élőben követheted az interneten.
Megjelent az első tojás csütörtökön a gemenci feketególya-pár bekamerázott fészkében. A korábbi pár, Sára és Tóbiás általában négy tojást rakott, de csak a kamerák beüzemelése előtti évben, 2012-ben repült ki négy fióka a fészekből. A 2012 és 2018 közötti hét évben összesen 17 fiatal madár hagyta el a fészket július végén, augusztus elején - idézi fel a Gemenc Zrt. közleménye. Az élő kameraképet ide kattintva követheted.
Mint írják, az adatokat, melyeket Tóbiás és Sára megfigyelésekor regisztráltak a kutatók, most összehasonlíthatják az új gólyapár szokásaival. A hasonlóságok és a különbözőségek feltárása olyan kutatási eredményeket szolgáltathat, melyek lehetőséget adnak ezen fokozottan védett madarak rejtett életmódjának jobb megismerésére, így segítve a faj fennmaradását, az állomány gyarapodását.
Az immár hatodik éve működő tudományos kutatás a Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével jött létre.
A fotók illusztrációk. Forrás: MTI/Kovács Attila; MTVA/Oláh Tibor.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
9 cuki tollgombóc, ami a te kertedet is meglátogatja idén
A madarak csicsergését hallgatni a reggeli kávé kortyolgatása közben felébresztheti a bennünk rejlő kíváncsiságot: kihez tartozik ez az angyali vagy éppen fülsüketítő hang?
9 cuki tollgombóc, ami a te kertedet is meglátogatja idén: a leggyakoribb madarak itthon
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!