Kudarcot vallott a magyar előadó: senki sem volt rá kíváncsi

Nem számított rá Fluor, hogy a róla szóló film vetítésére ilyen kevesen látogatnak majd el.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2012. december 20-án mutatták be a Fluor Tomi életéről szóló dokumentumfilmet, a Fluor Filmet.

Az alkotás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a címszereplő csak pislogott, amikor a mozi nem telt meg a vetítés napján.

Pedig ő a kedvenc

Azért is volt váratlan, hogy a film nem váltott ki nagy érdeklődést, mivel a Google Hungary 2012-es felméréséből kiderült, Fluor az első az itthon tavaly legtöbbször keresett magyar hírességek listáján.

Ő a legnépszerűbb rapper a fiatal magyar lányok körében, és a film bemutatója előtt még ki is hangsúlyozta: örül, hogy önmagáért szeretik, és nem kell botrányhőssé válnia a népszerűségért.

A film körülbelül négy és fél millió forintból készült, a mozijegyek azonban csak nem akartak fogyni - sőt, meglepően kevés, mindössze 178 jegy kelt el.

A Blikk szerint Tomi meg volt döbbenve az üres sorok láttán, annak ellenére, hogy állítólag egyébként sem voltak nagy elvárásai. Nem értette a helyzetet, mert a film előzőleg pozitív kritikákat kapott, és a közönségtalálkozók is jól sikerültek.

Nem versenyalkotásnak szánták

A történtek után Fluor úgy érezte, tiszta vizet kell öntenie a pohárba, így Facebook-oldalán néhány sorban megfogalmazta, mi a helyzet pontosan.

7 tuti film, amit feltétlenül meg kell nézned a téli szünetben

Nézegess képeket!

Elolvasom

"Szeretném letisztázni, hogy egyáltalán nem versengésre szántuk, nem is gondoltuk, hogy felvenné a versenyt a 3D-s, maximális moziélményt nyújtó alkotásokkal. Ez egy dokufilm, amiben nincsenek hatásvadász elemek. (...) Ez a valóság, egy őszinte dolog, amit a kritikusok többsége kiválóra értékelt, és jórészt aki látta, dicséri (itt nem csak a haverjaimra gondolok), tehát kijelenthetem, hogy összességében egy jó filmről beszélünk.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Hogy nem mentek el rá sokan, azt egyrészt ezért sem könyvelem el kudarcnak, másrészt már az egy óriási szó számomra, hogy bekerült a moziba, hogy az első olyan előadó vagyok, akivel ez megtörtént. (...) Mindenesetre köszi mindenkinek, aki beült bármelyik vetítésre!"

Ezt is szeretjük