Kapsz fizetésemelést 2016-ban? Ha ilyen helyen dolgozol, már januárban többet kereshetsz
Összefoglaló a bérek változásáról.
Változik a minimálbér összege, és nemcsak a közszféra bizonyos ágazataiban, de a versenyszférában is várható fizetésemelés.
Nézd meg, kik azok, akik a januári munkájukért már biztos, hogy emelt fizetést kapnak: lehet, hogy te is közéjük tartozol!
Béremelést kapnak a rendvédelmi dolgozók
A rendvédelmi és honvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény módosítása meghatározza a január 1-jétől érvényes illetményfejlesztés szabályait, és lehetővé teszi a teljesítményjuttatás kifizetését is.
Idén januártól átlagosan 5%-kal emelkedik a rendvédelmi és honvédelmi dolgozók bére, de a folyamat többlépcsős: az első ütem 2015. július 1-jével valósult meg 30%-os emeléssel, és 2019. január 1-ig évente átlagosan 5-5%-os lesz az emelés mértéke.
A Belügyminisztérium személyügyekért felelős helyettes államtitkára, Zsinka András egy sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kormány meg kívánja becsülni a rendvédelmi dolgozók munkáját, különös tekintettel arra a helytállásra, amelyet a 2015-ös migránskrízis során mutattak.
A felsőoktatásban dolgozók is erre számíthatnak
A kormány döntése értelmében a felsőoktatásban is három lépcsőben nő a teljes oktatói-kutatói kör bére, első lépésként idén januártól 15%-kal. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a kormány döntését ismertetve tavaly november elején elmondta: a 15%-os növelést 2017-ben és 2018-ban is 5-5%-os béremelés követi. Összességében - a korábbi emelést alapul véve - így 27%-os növekedésre számíthatnak a felsőoktatásban dolgozó oktatók-kutatók.
Bevonták a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőket is a pedagógus-előmeneteli rendszerbe. Ez csaknem 900 érintettnek átlagosan 30-40%-os, havi nettó 40-60 ezer forintos béremelkedést jelent. Palkovics László felsőoktatási államtitkár elmondta, hogy a nem oktatói kör számára 150 ezer forintos bérminimumot határoztak meg, amelyet az intézmények gazdálkodnak ki.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Így változik a minimálbér
A minimálbér 111 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 129 ezer forint lett 2016. január 1-jétől.
Az erről szóló kormányrendelet rögzíti: a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított minimálbér 2016. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 111 ezer forint, hetibér esetén 25 550, napibér esetén 5110, órabér alkalmazása esetén 639 forint.
A garantált bérminimum a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló esetében idén havibér alkalmazásánál 129 000 forint, hetibér esetén 29 690, napibér esetén 5940, órabér esetében 742 forint lesz. A kormányrendeletben foglaltakat első alkalommal a 2016. január hónapra járó munkabérek megállapításánál kell alkalmazni.
A nemzetközi cégek is emelnek
A Magyarországon működő nemzetközi érdekeltségű vállalatok az alapbérek átlagosan 2,8%-os emelését tervezik 2016-ra - derült ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara legújabb bérezési tanulmányából. A felmérésben részt vevő nemzetközi cégek tavaly 3,7%-kal emelték a béreket magyarországi érdekeltségüknél, ez ugyanakkor jóval elmaradt a 2014 végén előre jelzett 5%-os mértéktől.
OLVASD EL EZT IS!
- munka
- illegális