
Mi lesz veled, ellenzék? Meg kell ijedni a Fidesztől?
Az időközi választások alapján a Fidesznek van nagyobb esélye. De tényleg?

Az időközi választásokon tarol a Fidesz, így joggal gondolhatják a szavazók, hogy ez 2014-ben sem lesz másként. Nagy Attila Tibor politikai elemzőt kérdeztük arról, mennyire lehet komolyan venni ezeket az eredményeket.
Nagy Attila Tibor elmondta, annyi következtetést levonhatunk az időközi választásokból, hogy az ellenzék nincs a legjobb helyzetben. Ennek tipikus állatorvosi lova, hogy múlt pénteken az Együtt 2014 és Mesterházy a nyilvánosság előtt folytattak nem túl bizalomgerjesztő vitát arról, hogy mikor is üljenek le tárgyalni.
Ha még ebben sem tudnak megegyezni, miben tudnak egyáltalán? - kérdezné az egyszerű választó. Mostanra viszont belátták, hogy ezzel nem mutatnak magukról jó képet.
Azért nem lefutott a meccs
Az elemző ugyanakkor némi távolságtartással figyeli az időközi választások eredményeit az országos politikára való hatásuk szempontjából, amelyeket a helyi politikai viszonyok, az adott párt szervezettsége is befolyásol.
Ami pedig az országos közvélemény-kutatásokat illeti: éppen a Medián utalt rá, hogy lehetnek baloldalon rejtőzködő szavazók, akik félnek megmondani igazi pártszimpátiájukat - tette hozzá Nagy Attila Tibor, hangsúlyozva, hogy azt is lehet tudni, hogy a bizonytalanok egy része kormányellenes érzelmű.
Ráadásul a kormányzat körül olyan hibák fordulnak elő - például a beiskolázási anomália - vagy botrány -, a trafikügy, amelyek jól lefordíthatóak a választók mindennapjaira.
Mielőtt tehát bárki örülne, nem árt tudni: a politikai meccs elvileg nem lefutott. Nagy Attila Tibor szerint viszont a baloldali ellenzéknek, a megosztott ellenzéknek bizonyítania kellene, hogy ő a Fidesznél lényegesebb jobban kormányozná az országot. Amíg ez elmarad, sokan érezhetik úgy, a "Fideszen kívül nincs kire szavazni".
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
OLVASD EL EZT IS!
- jobbik
- belföld
Képek! Így néz ki Dúró Dóra és Novák Előd gyermeke
- jobbik
- belföld
Gyarapodik a nemzet - Két jobbikos képviselőnő is terhes
- gyurcsány ferenc
- heti összefoglaló