Tényleg feneketlen a budapesti Feneketlen-tó? Sokan nem tudják, honnan ered a név
A tó mélyén világháborús kincsek, tankok és elsüllyedt ereklyék rejtőznek a legendák szerint.
A Feneketlen-tó területe eredetileg a Duna hordalékának köszönhetően egy agyagos földterület volt, ahol a 19. században aktívan bányásztak. A kinyert agyagból tégla készült, majd amikor véletlenül átvágtak egy vízfolyást, a felszínre bukó forrás lassan megtöltötte a területet vízzel. A régi téglagyár az akkori Budapest ipari életének fontos állomása volt, néhány a régi vasúti sínekből ma is megtalálható a tó környékén.
A Feneketlen-tó
A tó a nevét a kialakulásának körülményei miatt kapta, mivel a bányászati tevékenység után hamar feltöltődött, senki sem tudta biztosan, hány méter mély. Így kaptak lángra a helyi legendák és szóbeszédek, hogy a tó a végtelenbe nyúlik a föld alá. Népszerű pletyka volt, hogy a tó mélyén húzódik egy titkos alagút, amely egészen a Gellért-hegyig tart. De rémtörténetként keringett, hogy a tó elnyelt a gyárban dolgozó munkások közül többet is.
A tó szembeeső partján a ciszterciek az 1900-as évek elején építtették a Szent Imre-templomot és Szent Imre Gimnáziumot. A városi legenda ekkor kapott szárnyra, hogy az építési törmelék, amit a tóba dobtak, nem süllyedt el, így biztosan nincs a tónak feneke. Érdekes következtetés, de a néplélek sokszor hajlamos a mesebeli túlzásokra, így történt ez az összesen 4-5 méter mélységű állóvízzel is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A tó a 20. században sok változáson ment keresztül, eleinte csak a szennyvizet engedték bele, és egyéb hulladékokkal szennyezték, majd a világháború alatt rengeteg rom és szemét került bele. Ekkor keringtek az elrugaszkodott és horrorisztikus történetek a tóban fekvő halottakról is.
Az ötvenes években társadalmi kezdeményezésre a tó új életet kapott, megtisztították, felvirágoztatták a növény- és állatpopulációját, és kiépítették a stégeket a parton. Majd a nyolcvanas években belekerült az ikonikus szökőkút, hogy a vizet oxigéndúsan tartsa, és így óvja a Feneketlen-tó élővilágát és tisztaságát.
6 csodás, frissítő budapesti tópart: andalogni, piknikezni és sportolni is tökéletesek
Víz közelében lenni mindig üdítő, milyen jó, hogy a fővárosban is van rá mód!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary, Indafotó/ anna schwelung.)
OLVASD EL EZT IS!