Betegállománya alatt facebookozott, kirúgták - Nem ő az egyetlen
Hogyan védekezhetnek a cégek az ellen, ha a munkatárs túl sok időt tölt a közösségi hálón?
A Facebook-mánia olyannyira meghódította a világot, hogy a biztonsági beállítások ellenére a legtöbben korlátlanul engednek be bárkit a magánszférájukba. A nagy események mellett online terítékre kerül a vasárnapi ebéd, és valljuk be, mi is szívesen lecsekkoljuk akár napközben is, hogy mi a helyzet a környezetünkben.
Ne feledkezzünk meg viszont arról, hogy ezek a szabadidős percek komoly következményekkel is járhatnak. Főleg, ha olyat posztolunk, amivel zavarba tudjuk hozni a cégünk vezetőit.
Kirúgták, mert…
Az amerikaiak minden bizonnyal vezethetnék a „Facebook miatt vesztettem el a munkahelyem” című listát. Az egyik piacvezető ruházati márkabolt alkalmazottját például amiatt menesztették, mert idiótáknak és kis fattyúknak nevezte a vevőket több száz ismerőse előtt.
Európában egy svájci biztosítótársaság alkalmazottjának 2009-es esete volt az első nyilvánosságot kapott „Facebook-kirúgás”. A nő a betegszabadsága alatt facebookozott, amit hamar észrevettek a munkáltatók. Mint kiderült, a hölgy azért volt betegállományban, mert az orvosa előírta, hogy egy ideig ne használjon monitort a szeme védelmében.
Az elbocsátás indoklásánál a cég vezetői azt hangsúlyozták, hogy a kollegina visszaélt a bizalmukkal. A nő máshogy látta a helyzetet, és jogi útra terelte a történetet. Szerinte munkaadóként kémkedni a munkatárs után nagyobb sértés, mint betegen használni a közösségi oldalt.
Kellemetlen pillanatok
Hazánkban nem volt még dokumentált eset Facebook-kirúgással kapcsolatban, arra viszont volt már több példa is, amikor a munkatárs a kilépés után okozott kellemetlen perceket volt munkáltatójának. Például, amikor egy volt CBA-s pék levele söpört végig a neten, melyben az ott uralkodó helyzetet elemzi.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
„Öt év alatt körülbelül ötvenszer használtunk nem lejárt sajtot a stanglira meg az egyéb sajtos ételekre. Minden délután az volt az egyik pék dolga, hogy a penészt levágja a sajtról, amit behozott, és a háromnapos címkét felragassza rá, mintha friss lenne. Utána persze be a hűtőbe” - szól a levél eleje, és a vége felé haladva sem derülnek ki megnyugtatóbb részletek.
Korábban egy hentes nem bírta magában tartani a pályafutása alatt látottakat, ami több céghez is kapcsolódott, és általánosságban is rontott a húsfeldolgozás renoméján. „Még bevezetőként csak annyit, hogy tíz éve nem vagyok a szakmámban. Ja, a lelkiismeretem miatt.
Azért ennyire nem rossz a helyzet
Több ismert hazai cég munkatársa úgy nyilatkozott a munkahelyi Facebook-használatról, hogy, míg a tengerentúlon a munkahelyek 19%-a tiltja a munkaidőben történő közösségépítést, addig a legtöbb hazai irodista számára munkanapokon is szinte korlátlanul elérhetők ezek a szolgáltatások. Tiltásról alig hallani.
Ha előfordul, az is általában technikai jellegű - például a több száz fős YouTube-használat okozhat fennakadást az informatikai rendszerekben. Inkább az óvatos tartalommegosztásra helyeződik a fókusz.
Magyarországon nem jellemzők a „Facebook miatt küldték el a dolgozót” típusú történetek. A tapasztalat az, hogy a munkatársak általában maguktól is visszafogottak mind a használat, mind pedig a megosztások terén. Meglepő, hogy éppen a Facebook-használat kapcsán kell kiderülnie, hogy úgy tűnik, igenis létezik kölcsönös, kimondatlan bizalom a munkaadók és a munkavállalók között.
Nézd meg ezt is - Hihetetlen, de nem Photoshop
Manapság szinte minden fényképész használja a Photoshopot: vannak, akik az egész képet átszerkesztik, megváltoztatják a hangulatát és a tartalmát is, mások csak apró retusálási utómunkálatokat végeznek vele. John Dykstra viszont nem tartozik közéjük, pedig optikai illúziókat fotóz - ő jobban szereti úgy megkomponálni a fotót és a hátteret, hogy azon később már ne kelljen dolgozni.
Képek: Pixabay.
OLVASD EL EZT IS!
- internet
- jelszó