Szívmelengető ötlet magyaroktól a járvány idejére: csak 1 percedbe kerül esténként

Az esti taps akció célja, hogy így fejezzük ki a hálánkat az értünk dolgozók áldozatos munkájáért.

Esti taps
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Közös esti tapsra hívják hallgatóikat a Petőfi rádió reggeli műsorának munkatársai. A Talpra Magyar műsorvezetői mindenkit arra buzdítanak, hogy ezzel a gesztussal fejezzék ki köszönetüket az egészségükért, a biztonságukért és az ellátásukért dolgozóknak.

Az MTVA sajtóosztálya közleményében azt írta, Harsányi Levente és Bikfalvi Tamás arra kérik a hallgatókat, hogy az ország minden pontján álljanak ki az ablakba, és tapsoljanak este nyolc órakor.

A közlemény szerint Harsányi Levente úgy fogalmazott: - Ez mindenkinek egy nagyon új helyzet, össze kell fognunk, és közösségként működni. Ezért is fontos, hogy amellett, hogy otthon maradunk, és vigyázunk egymásra, kifejezzük köszönetünket és hálánkat mindazoknak, akik az egészségünkért, a biztonságunkért és az ellátásunkért dolgoznak - írja az MTI.

A kezdeményezés egyébként már a közösségi médiában is elterjedt, először néhány napja olvashattunk róla, azóta pedig napról napra az ország egyre több pontján csatlakoznak hozzá a polgárok. Budapesten is egyre több helyen hallható az esti tapsvihar.

Bár a kezdeményezés megegyezik, a megvalósítás időpontja a helyszíntől eltérően változó: volt, ahol 19:30-tól tapsoltak a lakók, máshol viszont 20:00-kor kezdődött az akció. Hogy mindenki pontosan érkezhessen, az átláthatóság érdekében ezt talán érdemes lehet egységesíteni, és mindenhol 20:00-tól kezdeni a tapsot.

Fotók: Getty Images

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ki segít nekünk a home office-ban?

Megmutatjuk, hogyan zajlik nálunk az otthoni munka új munkatársainkkal, azaz a kis kedvenceinkkel, akik "aktívan" kiveszik a részüket a teendőkből.

Ki segít nekünk a home office-ban? Velük éljük túl, hogy nem lehetünk a szerkesztőségben

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük