Több mint egymillió forintot is érhetnek ezek az apró tárgyak: bármelyik magyar háztartásban ott lapulhatnak

Érdemes átnézni a fiókokat és a szekrényeket!

Értékes legófigurák

A legófigurák remek szórakozást kínálnak bármelyik korosztálynak, ám egyes ritka darabok akár százezreket, sőt milliókat is érhetnek. 

Értékes legófigurák

A legó minifigurák 1978-ban jelentek meg a ma ismert formájukban, de az apró játékok némelyike azóta komoly gyűjtői tárggyá vált. 

A Pénzcentrum cikke szerint az ikonikus Mr. Gold figura értéke például kétezer és négyezer dollár (körülbelül 800 ezer és 1,6 millió forint) között mozog, de a Star Wars-sorozat Boba Fett-figurájának különleges kiadása szintén 1000 dollár körül szerezhető be az aukciós oldalakon. A korlátozott számban elérhető Comic Con-különkiadások még ennél is drágábbak lehetnek.

A figurák extrém ára mögött általában egyedi történetek húzódnak – különleges díszítéssel ellátott, exkluzív kiadások, félrenyomott darabok, vagy épp elveszett szállítmányok, illetve a cég megjelentetett olyan lottószerű csomagokat is, amelyekben nem lehetett tudni, melyik figurát találja a vásárló. Az egyik legritkább ezek közül a Mr. Gold, amelyből összesen 10 ezer darabot gyártottak, és állítólag létezik egy tömör arany változata is.

A minifigurákról megnézhetsz egy informatív, rövid TikTok-videót is:

A portál ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy érdemes tájékozódni a minifigurák piacán, mert sok a túlárazott figura és a hamisítvány. 

150 ezer forint járhat, ha ez igaz rád! Hamarosan lejár a határidő

Elérkezett az szja-visszatérítés szezonja!

Elolvasom

Borítókép: Getty Images Hungary

Olvastad már?

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük