Szomorú: alig van olyan tengerpart a Földön, ahová még nem tette be a lábát az ember

A tengerparti régióknak már csak alig több mint 15 százaléka érintetlen.

Érintetlen tengerpart
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A világ tengerparti ökoszisztémáinak már csak 15,5 százaléka maradt érintetlen egy új kutatás szerint. A Queenslandi Egyetem tudósai vezette kutatásban műholdas adatok alapján állapították meg, hogy az emberi tevékenység milyen mértékben károsította a világ parti régióit - számolt be róla a The Guardian.

Azt találták, hogy 2013-ig - a legfrissebb adatok ebből az évből származtak - kevés olyan part maradt, ahová a halászat és a bányászat nem ért el, még a civilizációtól olyan távol eső helyeken is, mint a nyugat-ausztráliai Kimberley.

A Conservation Biology című szaklapban közölt tanulmány olyan korábbi munkákra támaszkodott, melyek az emberi tevékenység hatásait a szárazföldi és tengeri ökoszisztémákban vizsgálták meg. A halászattól, mezőgazdaságtól, településektől, bányászattól és utaktól még érintetlen kis területek nagyrészt Kanadában találhatók, ezt követi Oroszország, Grönland, Chile, Ausztrália és az Egyesült Államok.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Szigeteken élő nemzetek esetében nagyon kevés érintetlen területet, ellenben nagy fokú károsodást találtak. A tengeri füveket, szavannákat és korallzátonyokat tartalmazó parti területeket éri a legjelentősebben az emberi tevékenység. Brooke Williams, a Queenslandi Egyetem biológusa, a kutatás vezetője elmondta, hogy mivel a világ lakosságának nagy része parti területeken él, az ottani ökoszisztémákra nehezedő nyomás sokféle lehet, és mind a szárazföldet, mind a tengert érinti.

Fotók: Getty Images

Állatok, amik nélkül felborulna a természet körforgása

Nem csak a méhek fontosak! Bizonyos állatok nélkül nem létezne az emberiség, kulcsfontosságú szerepük van a Földön.

Nem csak a méhek fontosak a Földnek: állatok, amik nélkül felborulna a természet körforgása

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük