Itt várják majd a pártok a választás eredményét

A Fidesz rendezvényén korlátozottak a helyek

Kordon, Trabant és a Bálna, amibe nem férnek be a sajtósok.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A szavazás és a szavazóurnák lezárása után elkezdődnek a választás eredményét váró rendezvények Budapesten.

Összeszedtük, hogy ki és hol várja majd a feszült és izgalmas pillanatokat.

Mit csinál a Fidesz?

A kormánypárt április 6-án a Duna-parti Bálnában tartja majd a hivatalos eredményzáró rendezvényét. Az eseményen részt vesznek a párt vezetői, meghívott vendégek és a sajtó munkatársai is. Vasárnapra több sajtóorgánum akkreditációját is visszavonta a kormány, értesüléseink szerint nem vehet részt az eseményen a 444, a Cink, a Magyar Narancs és a Hír24 sem.

Előzetes tervek szerint a miniszterelnök nem csak az épületben, hanem az előtte lévő téren is beszédet mond. A párt szimpatizánsai állítólag - nem a Fidesz szervezésében - az Erzsébet téren gyülekeznek majd.

Gyurcsány Trabantban

A baloldali ellenzék egy része napközben is kampányolt, mint például a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc, aki a reggelt egy hosszú futással kezdte, majd Trabantba pattant, hogy azzal járja a várost. Az MSZP vezetősége a Jókai utcai pártházban, A Demokratikus Koalíció egy romkocsmában, az Együtt-PM pedig a Madách téren várta az eredményt. De urnazárás után egyesülnek, és a tervek szerint az MSZP székházában várják a végeredményt. Az LMP pedig a Bajcsy-Zsilinszky úti pártirodában tartja a saját rendezvényét.

Már kora reggel állt a bál

Az Együtt-PM hiába jelezte már jó korán, hogy az eredményváró rendezvényét a Madách téren szeretné tartani, a VII. kerületi önkormányzat nagyon váratlanul építési területnek nyilvánította a terület nagy részét, emiatt kordonokkal és konténerekkel vette körbe azt.

Miután a pártelnök, Bajnai Gordon leadta voksát, ment kordont bontani. Az ellenzéki párt szerint nyilvánvaló, hogy politikai hátsó szándék vezérelte a kerületi fideszes vezetést e lépés megtételére, hiszen korábban nem is terveztek a területen felújítást. - ahogyan azt később az önkormányzat indokolta.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

A VII. kerületi önkormányzat az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a Madách Imre útra vonatkozóan semmilyen építési engedélyt nem adott ki, ilyen megkeresés nem volt. "A közterületek ideiglenes lezárására kizárólag a környéken folyó munkavégzéssel összefüggésben került sor".

Kép forrása: MTI/ Máthé Zoltán, Facebook/Rogán Antal

Ezt is szeretjük