Csak blöff Mesterházy lemondása?
A fővárosban leszerepelt az MSZP, Gyurcsány újra nyeregben.
Meglepő eredménnyel zárult a vasárnapi európai parlamenti választás. No, nem az alacsony részvétel - a választásra jogosultak 28,92%-a járult az urnákhoz-, de nem is a kormánypártok nagyarányú győzelme - a Fidesz-KDNP a voksok 51%-át szerezte meg - keltett feltűnést.
A Fidesz-KDNP 12, a Jobbik három, az MSZP két, a DK két, az Együtt-PM egy, az LMP pedig szintén egy képviselőt delegálhat az új EP-be. Ebből pedig főleg az egykori baloldali összefogás pártjainak viszonya kerül középpontba.
Komoly pofont kapott az MSZP
Amiről a választás után mindenki beszél, az tehát a baloldali ellenzék jövőbeni viszonya. Miért érdekes ez? A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció 9,7%-os eredménnyel szorosan a Magyar Szocialista Párt - 10,9% - mögött végzett. Bár az Együtt-PM 7,2%-ot szerzett, ami elmarad a DK eredményétől, Bajnai Gordonék és Gyurcsányék is előzték a szocialistákat a fővárosban. A legtöbb budai kerületben pedig az Együtt-PM csípte el a kormánypártok mögötti második helyet.
Egy ilyen eredmény nem múlhat el következmények nélkül, ennek megfelelően Mesterházy Attila az MSZP elnöksége nevében felajánlotta lemondását a párt választmánya előtt. A testület szombaton dönthet Mesterházyék sorsáról.
Az MSZP elnöksége lemondott, de komoly változást ez aligha hoz
A szocialisták látványosan nem folytattak kampányt, amihez a párt anyagi helyzetének is köze lehetett, de az is hozzájárulhatott, hogy Mesterházy biztonságban érezte magát a párt vezetésében. Azonban ilyen eredményre aligha számítottak a pártnál. Azzal talán kalkuláltak, hogy a Jobbik előzheti őket, de hogy mindössze két képviselőt delegáljanak, és ilyen komoly vereséget szenvedjenek az eddig fellegvárnak tartott Budapesten, sokkolhatta a tagságot. Talán ennek is volt köszönhető, hogy az eredmények közlése utáni sajtótájékoztatójukat jó félóra késéssel kezdték el a gondterheltnek tűnő szocialisták.
Mesterházy ajánlata könnyen lehet, mindössze a vezetés irányába ható feszültség enyhítésére szolgál. Mesterházy a 2010-es választási kudarc után kemény kézzel kezdte el irányítani pártját, melyben minden fontos pozícióban a hozzá hű emberek állnak. Így valószínű az a forgatókönyv, miszerint a pártelnök és az elnökség is végül a helyén marad, vagy kisebb változtatásokkal újraválasztják őket. Azért is tűnik biztosnak Mesterházy pozíciója, mert komoly kihívója a saját embereivel feltöltött pártban aligha akad. Kérdés azonban, hogy ez milyen feszültségeket okoz a tagságban, és ez mennyire vonja majd el az erőket az őszi önkormányzati választások előkészületeitől.
Gyurcsány profi túlélő, de Bajnai is elégedett lehet
Az Együtt-PM és a DK azonban komoly lökést kaphat az eredmények után. Bár Gyurcsányéknak feltehetőleg az alacsony részvétel kedvezett, fegyelmezett választóik mind elmentek szavazni, így érhették el ezt a meglepően jó eredményt.
Bajnaiék talán már az összefogást is megbánták, hiszen látszik, hogy főként a főváros tehetősebb kerületeiben egyedül is jó eredményt értek el, ami minden bizonnyal kihatással lesz az őszi önkormányzati választásokra.
Most úgy tűnik, Gyurcsány megcsinálta, amiről senki sem gondolta, hogy sikerülhet neki. Azzal, hogy most az MSZP-hez mérhető erőként tud mutatkozni, továbbra is komolyan veendő politikusként láttathatja magát. Feltehetőleg már politikába történő visszatérésekor célja volt, hogy 2018-ban ő legyen Orbán kihívója. Ez még most sem tűnik valószínűnek, de ez az eredmény túlélésnek igen imponáló.
A Jobbik nem vonja vissza a kémügybe keveredett Kovács mandátumát
A Jobbik eredménye első ránézésre kiválónak tűnhet, hiszen most először sikerült egy megmérettetésen a második helyet elérnie a szélsőséges pártnak. Miközben országosan feleannyi szavazó járult az urnákhoz, mint áprilisban, a Jobbik az akkori szavazatainak csak a harmadát érte el, így valójában gyengült a párt. Így érthető, hogy Vona Gábor pártelnök a választási estén tartott sajtótájékoztatóján csak a párt "ezüstérmét" emelte ki, számszerűsítve ugyanis nem örülhet az eredménynek a Jobbik.
Hétfő reggel Vona a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, nem változtat a párt EP-listáján, a kijutó harmadik helyen szereplő, kémgyanúba keveredett Kovács Béla maga dönt mandátuma sorsáról. Elképzelhető, hogy a kémügy is szerepet játszott a Jobbik szereplésében.
A szélsőjobboldali párt listájáról kijutott még Balczó Zoltán is, aki egy szakértőibb, kevésbé radikális vonalat képviselt a pártban. Érdekes kérdés, hogy a hazai pártok által hagyományosan "kádertemetőként" használt Európai Parlamentbe miért éppen az egyik legkevésbé konfliktusos, a többi párt által a leginkább elfogadott politikusokat küldik ki.
Brüsszelben újraegyesül az ex- és a jelenlegi LMP
A Lehet Más a Politika eredményváróján sokáig feszült volt a hangulat, ugyanis az alacsonyabb feldolgozottsági szinteknél kiszivárgó eredmények még az 5%-os küszöb alá tették a zöldeket. Később azonban, ahogy az áprilisban is volt, megérkeztek a nagyobb városok és Budapest eredményei is, így a végére ismét megugrotta a párt a bejutási küszöböt. Az LMP most először delegálhat képviselőt az EP-be, a negyedik erőnek számító zöldek frakciójának pedig először lesz magyar tagja.
Rögtön két zöldpárti magyar is ülhet az EP-ben, hiszen az Együtt-PM-es Jávor Benedek szintén a zöldekhez csatlakozhat. Az összefogás megítélése mentén szétvált LMP-sek számára tehát egyfajta családegyesítéssel ér majd fel a brüsszeli munka.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Fidesz kért még egy kávét
Orbán szerint nagyon győztek, sőt, ők győztek a legjobban. Ez nem teljesen van így, ugyanis Máltán a Munkáspárt még a Fidesznél is nagyobb arányú győzelmet aratott. Ennek ellenére bejött az a taktika a kormánypártoknak, mely szerint minden rajtuk kívüli pártot szélsőségként mutatnak be, akik egymással marakodnak.
A Fidesz-KDNP hozta a kötelezőt, toronymagasan nyerték ezt a választást is, érdemi kampány nélkül, vitakényszer vagy bármilyen más kényszer nélkül. Ezen is érdemes lehet elgondolkodniuk az ellenzéki erőknek.
Fotó:MSZP: MTI/Kovács Attila, DK: MTI/Bruzák Noémi, LMP: MTI/Soós Lajos Fidesz: MTI/Beliczay László, Facebook-kép: MTI/ Kovács Attila.
- mszp
- jobbik
- lmp
- gyurcsány ferenc
- mesterházy attila
- bajnai gordon
- belföld
- demokratikus koalíció
- Együtt-PM
- európai parlament választás
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- európai unió
- európai bizottság
Rajtad is múlik, hogy mennyi pénz jön az országba
- vona gábor
- közéleti humor
"KGBéla" nem James Bond
- politika
- fidesz