Mi van a nőkkel?

"A miniszter a legegyszerűbb kérdésre sem tudott válaszolni"

Erstey Katalin kérdezett, hiába, Balog apparátusa másra válaszolt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A ENSZ CEDAW bizottsága jelentésében több szempontból is problémásnak ítélte meg a kormány nőpolitikáját. A bizottság több ajánlást is tett, melyek megvalósítása a kormányra vár. Erstey Katalin képviselő Balog Zoltán emberi erőforrás minisztertől azt kérdezte, mikor és hogyan lép a kormány a bizottság által sürgetett intézkedések tekintetében. Balog válaszolt, de a válasz nem ezeket a témákat érintette.

Balog Zoltán ugyanis egyrészt a kormány eddigi intézkedéseit sorolta fel - közöttük a kettőről három évre emelt gyest és a bölcsődei férőhelyek számának emelését -, kiemelte továbbá, hogy az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarország dobogós helyen áll az unióban a női vezetők arányát illetően, hazánkban a vezetői munkakörökben dolgozók 41%-a nő, ez jelentősen magasabb az Unió 33%-os átlagánál.

Nem erről volt szó

Az ENSZ bizottság jelentése viszont nem ezeket a témákat vetette fel. A bizottság ehelyett azt kérte, a nemek közötti egyenlőség kérdését építsék be az oktatáspolitikába, fogadjanak el a partnerbántalmazásra vonatkozó jogszabályt, módosítsák a távoltartási törvényt, hogy az megfelelően védje az áldozatokat, az emberkereskedelem áldozatainak biztosítsanak megfelelő ellátást és védelmet, vezessenek be átmeneti intézkedéseket, például kvótákat a nők és a férfiak egyenlő képviseletére a politikában.

Kérték továbbá, hogy mozdítsák elő a nők foglalkoztatását, számolják fel a foglalkoztatási szegregációt, szüntessék meg a nemek közötti bérrést, hagyjanak fel mindennemű, a nők szexuális és reprodukciós jogait érintő negatív beavatkozással, vizsgálják felül nyugdíj- és szociális ellátási rendszereit, hogy a nők és a férfiak számára egyenlő hozzáférést biztosítsanak ezekhez, módosítsák a törvényt az Alkotmánybíróság azon határozatával összhangban, mely szerint a család definíciója túl szűkre szabott, fordítsanak különös figyelmet a hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó nők problémáira, valamint a közpolitikai intézkedésekbe és a költségvetésbe építsenek be specifikus, a kisebbségekhez tartozó, többek között a roma nők, valamint a fogyatékossággal élő nők szükségleteit célzó komponenseket az ellenük irányuló hátrányos megkülönböztetés minden formájának felszámolása érdekében.

Nem áll jól a kormány

Hogy miért nem a kérdésre válaszolt Balog, az sejthető, hiszen a kormány valóban nem áll túl jól a fenti kérdések tekintetében. Az oktatáspolitikában a nemek közötti esélyegyenlőségről szóló témák helyett az erkölcstant és a hittant vezették be, várat magára a partnerbántalmazásokra vonatkozó jogszabály véglegesítése, a női kvóta bevezetését kategorikusan elutasította a kormány, emellett a KDNP azt is elérte, hogy ne legyen olyan szerv, mely abortusztablettát ad a nőknek.

A második Orbán-kormány női tagjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindemellett a negyedik alkotmánymódosítás megkérdőjelezhetetlenné tette a család szűknek titulált fogalmát, és nem látható a hátrányos helyzetűek támogatása sem. A fenti ajánlások közül a kormány kettőben tud eredményt felmutatni, az egyik a nők nyugdíjazása negyven év után, a másik pedig a foglalkoztatás, hiszen 2012-ben húsz éve nem látott magasságokba emelkedett a női foglalkoztatás, bár azt nem tudni, hogy ebben a közmunkának mekkora volt a szerepe.

"A miniszter apparátusa a legegyszerűbb kérdésre sem tudott választ adni"

Erstey Katalin közleményben reagált Balog Zoltán válaszára, melyben azt írja, a miniszter apparátusa a legegyszerűbb kérdésre sem tudott választ adni, hiszen a válasz két teljesen más témát érintő szöveget küldött arra a kérdésre, hogy a kabinet mikor hívja végre össze a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanácsát, és mit tesz a nők érdemi politikai képviselete ügyében, melyre felszólítást kapott az ENSZ-től.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Szaniszló Ferenc kitüntetése után újabb kínos helyzetbe került a miniszter, melyben az apparátus - alkalmatlanságból vagy tudatosan - az ő nevében követ el hibát. Már csak az a kérdés, tudtával és egyetértésével, esetleg tudtán kívül. A sorozatos hibák és elfelejtett ügyek - mint például a családon belüli erőszak rendezetlensége - felveti a miniszter személyes felelősségét fazért, hogy az ENSZ a nőügyek terén hatvan pontban marasztalta el a kormányt - tette hozzá. Balog Zoltán egyelőre nem reagált Ertsey közleményére.

Ezt is szeretjük