
Valódi emberfejeket zsugorítottak kicsire, majd a nyakukban hordták a jivaro harcosok
A jivarók meghökkentő szokása volt az ellenség levágott fejének zsugorítása.


Munkahelyi fejtágításról már sokan hallhattak, fejzsugorításról azonban aligha esik szó irodai megbeszéléseken, szerencsére. A fejzsugorítás fogalma egész máshol, ősi kultúrák bizarr szokásai között keresendő.
A fejzsugorítás épp azt takarja, aminek elsőre hangzik: a szó szoros értelmében emberi fejek kisebbítését jelenti. Világszerte több ősi kultúránál, például Kínában, Peruban a jivaróknál és az inkáknál is fellelhető volt a szokás, hogy az összecsapás közben megölt ellenségeik fejét levágták, majd speciális módszerrel zsugorították, és derekukra kötve vagy nyakukban viselték a harcosok.
Így zsugorítottak fejeket a jivarók
A jivarók egy Peru területén élt és élő népcsoport, akiknél egykor szokás volt a fejzsugorítás, azaz a zanzák készítése. A folyamat összetett volt. A koponyát nem, csak a fej bőrét tudták zsugorítani természetesen. Hogy hogyan? Gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott, bizarr receptnek tűnő leírás következik.

A csata közben leválasztott fejről óvatosan felfejtették az arcot, a füleket és a teljes hajat úgy, hogy az egész egyben maradjon. A koponyát a fej hátulsó részén ejtett vágáson át távolították el, arra ezután már nem volt szükség.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
Bevarrták, és pálmacsipeszekkel tűzték meg a szemhéjakat és a szájat, majd az egész bőrt lobogó vízbe dobták, hogy az főjön. A főzés ideje fél órától két óráig terjedhetett. Ha túl hamar vették ki a vízből, a bőr nem zsugorodott megfelelően, ha pedig túl soká, akkor kihullottak a hajszálak és a szőrszálak.

Mikor a főzés véget ért, a fej bőre már körülbelül az eredeti méret kétharmada volt, és gumis állagú. A bőrt ezután szárítani kezdték, miközben az tovább zsugorodott. Végül kisebb, felhevített kövekkel tömték ki, bekenték hamuval, és a tűz fölé kötve teljesen kiszárították. A fej kiszáradás után már egészen kemény lett. Zsinórra kötötték, hogy viselhessék. A fejzsugorítás műveletsora egy ünnepéllyel záródott.

Miért zsugorítottak fejeket a jivarók?
A jivarók hiedelmei szerint a fejzsugorítás által a megölt ellenség lelkét kiengesztelték, egyúttal meg is bénították, és megakadályozták abban, hogy az visszatérjen, és bosszút álljon. A fejzsugorítás másik célja az volt, hogy az ellenség ereje azontúl azé legyen, aki megölte őt, és a továbbiakban viseli a fejét.

A szokás nyomait egyébként nemcsak Ázsiában és Amerikában lelték fel, hanem Európában is. Itt a kelták zsugorítottak fejeket, akik ugyancsak úgy gondolták, a lélek a fejben lakik. Náluk a zsugorított fejek presztízsjelképek voltak, melyekkel otthonaik bejáratát díszítették, jelezvén, mennyire jó harcosok.
Bár a jivaro nép még mindig létezik, a fejzsugorítást elvileg már nem gyakorolják, de a 20. század elején még éltek olyan jivarók, akik ismerték, és elmesélhették annak módját. Sok zsugorított fej múzeumba került, és mivel az eredeti fejek nagyon sokat érnek, elkezdődött a hamis fejek gyártása is. Ezekhez állati bőrt használtak és használnak fel napjainkig. Egyszerű szuvenírként és dísztárgyként is vásárolhatók valósághű másolatok. Bárki beszerezhet magának egyet, aki szeretne.
Juanita, a jégbe fagyott múmia
Peruban egy hegyi múmiát a jég konzerváló ereje olyan épségben őrzött meg, ami ritkaságnak számít.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.