Miért tűnt el egy fontos testrész az emberi testről? Az is kiderült, kinőhet-e újra
Kutatók rájöttek, mi vezetett odáig, hogy az ember farka eltűnt.
Gerincünk legalsó része a farokcsont, ami az evolúció során elcsökevényesedett farkunk maradványa. Több tízmillió évvel ezelőtt ugyanis a főemlősök őseinek még megvolt ez a testrészük, amire minket ma már csak a kis, háromszög alakú csont emlékeztet. De miért tűnt el a farok, és hogyan hatott ez az emberi faj fejlődésére?
Egy nemrégiben végzett kutatás feltárta, hogy pontosan mi történhetett, ami ide vezetett. A változásnak természetesen az evolúcióhoz van köze - és egy ugrógénhez, ami miatt viszonylag gyorsan lezajlott a folyamat.
Miért tűnt el az ember farka?
Az ember és más főemlősök ősei rendelkeztek farokkal, ám egy véletlenszerűen megjelenő genetikai mutáció miatt pár ezer év alatt eltűnt ez a testrész - állapították meg az NYU Grossman School of Medicine kutatói. Ezt egy úgynevezett ugrógén válthatta ki, ami egy főemlős genomjában egyszer csak átugrott egyik helyről egy másikra. Az utódok már ezt örökölték, és adták tovább a saját leszármazottaiknak.
A törzsfejlődés során aztán egyes főemlősök megtartották a farkukat, míg mások, többek közt az ember és a csimpánz is, elhagyták azt. Érdekesség, hogy az emberi embrióknak még ma is van farkuk, ami a várandósság nyolcadik hete környékén tűnik el. Persze nincs is rá szükség: a tudósok szerint nagyban hozzájárult az emberi faj fejlődéséhez, hogy a nyúlánk testrész nélkül könnyebb volt felegyenesedni és átállni a két lábon járásra.
A kutatás során kiderült, hogy a TBXT nevű gén játszhat szerepet abban, hogy már nem nő farkunk. Ezt egérkísérletekkel támasztották alá: amikor a rágcsálók genomjába ugyanazt a TBXT-mutációt szerkesztették, ami az emberben is megtalálható, a rágcsálók vagy farok nélkül vagy nagyon rövid farokkal születtek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kinőhet újra az ember farka?
Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a jövőben előfordulhat-e egy hasonló elven alapuló mutáció, ami viszont azt eredményezné, hogy újra kinő a farkunk. A kutatók erre is választ adtak. Mivel az a génállomány, ami a farok kifejlődését eredményezte, már több tízmillió évvel ezelőtt eltűnt az emberekből, nem valószínű, hogy újra felbukkanna. Arról nem beszélve, hogy gyakorlati haszna sem lenne, és mivel nincs rá szükségünk, nincs értelme újabb mutáció kialakulásának.
A férfimellbimbó rejtélye: ezért nem tűnt még el az evolúció során
Ha nem termel tejet, miért van mellbimbójuk a férfiaknak?
ElolvasomFotók: Getty Images