52 emberrel a fedélzetén tűnt el a tengeralattjáró: több mint 50 év után előkerült a roncs

Megtaláltak egy 1968-ban eltűnt francia tengeralattjárót.

Eltűnt tengeralattjáró megtalálása

Egy kutatócsapat megtalálta az 1968-ban eltűnt Minerve tengeralattjárót - közölte a francia védelmi miniszter hétfőn a Twitteren. A Minerve fedélzetén 52-en dolgoztak, amikor 1968 januárjában a dél-franciaországi Toulon partjai közelében nyoma veszett. A korábbi keresési kísérletek nem jártak sikerrel - írta a BBC hírportálja.

Florence Parly védelmi miniszter márciusban jelentette be, hogy a gyászoló családok kérésére ismét kutatni kezdenek a Minerve után. - Most találtuk meg a Minerve-et. Siker ez, megkönnyebbülés és technológiai bravúr. A családokra gondolok, akik nagyon régóta várnak erre a pillanatra - posztolta a Twitteren.

tengeralattjaro

Az új kutatócsapat ismét elemezte az eltűnésről szóló információkat, köztük az árapály adatait is. A felfedezést az Ocean Infinity amerikai magáncég hajója tette - mondta el egy francia tengerésztiszt az AFP francia hírügynökségnek.

A tengeralattjárót Toulontól 45 kilométerre, 2370 méteres mélységben találták meg. Sosem derült ki, hogy mi okozta a balesetet, amelyben a Minerve elsüllyedt. Az 1960-as években számos katonai tengeralattjáróval történt halálos katasztrófa világszerte.

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk? 

Promóció

Hajó vagy csillagvizsgáló is lehetett a rejtélyes gránitszikla

Asuka három misztikus sziklafaragványát mutatjuk meg a következőkben: vajon mik lehettek ezek pontosan, és mi célból készítették őket? Legfőképpen pedig, kik lehettek alkotóik? A sziklák megmunkálóinak kiléte nem ismeretes.

Hajó vagy csillagvizsgáló is lehetett: a rejtélyes gránitszikla igazi talány a kutatóknak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük