Kísértethajó az óceánon: vajon mi lett a Mary Celeste legénységének sorsa?

A Mary Celeste története sokkal kevésbé kézzelfogható, mint a Titanic tragédiája. Homályos, egymásnak ellentmondó feltevések övezik a kísértethajó legendáját.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Mary Celeste nevét feltételezhetően Galileo Galilei törvénytelen lányáról kapta: sorsa pedig szintén olyan hányattatott, mint egy házasságon kívüli gyereké a 16. században. 

Az eredetileg Kanadában épült vitorlás már a kezdetekben is vonzotta a balszerencsés eseményeket: első kapitánya az indulás előtt megbetegedett, és rövidesen életét vesztette. 

Az utolsó út

A Mary Celeste viszontagságos sorsa a számos tulajdonosváltás és kisebb baleset után úgy tűnt, békés mederbe terelődik. Egy amerikaiakból álló tulajdonostársaság felújíttatta a hajót, ami nem sokkal később meg is kapta első megbízását felszerelt és helyrehozott állapotában: Olaszországba indult, méghozzá körülbelül 1700 hordónyi denaturált szesszel, vissza pedig olívát és olasz bort hozott volna. A visszaútra azonban sosem került sor: mi több, a hajó nem érte el úti célját sem. 

A brigantin a kihajózást követően néhány napig a rossz időjárási viszonyok miatt nem tudta megkezdeni útját: ez idő alatt együtt állt egy másik hajóval, a Dei Gratiával. A két kapitány, Briggs kapitány, a Mary Celeste-é, és Morehouse, a Dei Gratia vezetője egyes feljegyzések szerint már korábbról is ismerték egymást, jó barátságban is voltak, az indulást megelőző este együtt is vacsoráztak.

1872. november 7-én a Mary Celeste vitorlát bontott, és megkezdte útját az Atlanti-óceánon. A Dei Gratia nyolc nappal később indult, de december 4-én utolérte barátja hajóját: ami azonban kísértethajóként, egy lélek nélkül lebegett a vízen.

Kalóztámadás vagy öngyilkosság?

A megtalált hajón minden a legnagyobb rendben volt. A rakomány, az értékek és a hajónapló a helyén. A bejegyzéseket olvasva viszont kétségek merültek fel, hogy mi történhetett a legénységgel: az utolsó nyilvántartás kilenc nappal azelőtt készült, viszont a hajó tökéletesen az útvonalon haladt, míg megtalálói rábukkantak.

Hogyan lehetséges, hogy a hajó kapitány és legénység nélkül több mint 700 kilométert sodródott, miközben irányban maradt? Számos elmélet született, melyek közül egyik sem nyert bizonyítást: a tengerészeti bíróság biztosítási csalásra gyanakodott, de sokkal elrugaszkodottabb hipotézisek is születtek.

Kalóztámadás?

Igaz, hogy a térség jellemzően biztonságos volt, a kalóztámadás mégsem kizárható soha: az egyetlen hiba, hogy a rakomány és az értékek érintetlenek voltak.

Robbanás vagy süllyedésveszély?

Előfordulhat, hogy a kapitány attól tartott, hogy a szállítmány robbanásveszélyessé válik, ezért a mentőcsónakon - ami nem volt a megtalált hajón - elhagyták a veszélyes vízi járművet. A nyomok azonban arra utalnak, hogy a mentőcsónakot kötéllel a hajóhoz rögzítették: miért tenne ilyet a kapitány, ha robbanásveszélytől tart?

A raktérben 80 centi magasan állt a víz - ami beszivároghatott a magányos sodródás alatt is -, de semmiképp sem indokolta volna a hajó elhagyását - a tapasztalt kapitány tudhatta, hogy szivattyúval maximum két óra alatt megszabadulhatnak a felesleges vízmennyiségtől.

Zátonyra futás?

Vajon a kapitány attól félt, hogy zátonyra futnak, ezért a mentőcsónakban evakuálta a hajó teljes személyzetét, de végül a tengerbe vesztek? Ez az elmélet is sántít: a vitorlák egy része teljesen be volt tekerve, ha viszont a szélcsend miatt tartottak volna a baleset bekövetkezésétől, minden vitorlát kifeszítettek volna, hogy a legkisebb szellő is arrébb sodorja őket a veszélyzónától. 

Zendülés?

Született olyan elmélet, hogy a matrózok fogyasztottak a szállítmányból, majd bódult állapotban meggyilkolták, és vízbe dobták társaikat, beleértve a kapitányt és családját, majd mentőcsónakon elmenekültek. A szesz azonban emberi fogyasztásra alkalmatlan volt - 90%-os alkoholról beszélünk -, illetve a legénység kiválasztása is körültekintően történt, egyik matrózról sem feltételezhető ilyen magatartás. 

Csoportos öngyilkosság?

Mérgezett étel, járvány és téboly miatt a hajó mindegyik utasa önkezűleg vetett véget életének: a tengerbe vetették magukat. 

Óriás polip?

Népszerű elmélet a vízi szörnyek bevonása, de a kapitány irányjelzőjét nem találták a hajón hagyott holmik között, egy tengeri bestiának viszont nem valószínű, hogy szüksége van szextánsra. 

Földönkívüliek?

Kissé komolytalannak tűnik, de idővel az UFO-k esetleges közreműködése is bekúszott a köztudatba. Egyesek szentül hittek benne, hogy a marslakók vitték magukkal a hajó legénységét.

A Dei Gratia összeesküvése?

Nem kizárható, hogy Morehouse szemet vetett a hajóra és annak rakományára, így ádáz módon átcsalta Briggs kapitányt és családját, hogy végezzen velük, míg matrózai lemészárolták a Mary Celeste legénységét. Az elképzelés hibája azonban, hogy a Dei Gratia nyolc nappal később indult, és lassabb is volt, mint Briggs hajója.

Úszóverseny?

Talán a legszürreálisabb, legmesésebb színezetű, mégsem kizárható indoklás a rejtélyes eltűnésre, hogy a legénység úszóversenyt tartott: egy ideiglenes nézőteret ácsoltak a hajó szélére, míg a versenyzők a vízben tempóztak. Az időjárás azonban közbeszólhatott, a pódium leszakadt, és mindenki a vízbe veszett. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A happy end-elmélet

A legkedvesebb feltevés szerint a Mary Celeste találhatott egy elhagyatott gőzhajót, melyen több tonna arany volt. A meglelt kincset szétoszthatták, majd a mentőcsónakokon Spanyolország felé vehették az irányt, ahol letelepedtek, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Akárcsak egy szép mesekönyvben.

Borzongató a szobrok szemébe nézni: 4000 éves indonéz titkot őriznek

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük