
Tényleg az elsőszülötteknek magasabb az IQ-juk, vagy csak az iskolában teljesítenek jobban?
Több kutatás bizonyította, hogy az elsőszülötteknek nemcsak a jegyeik jobbak, hanem az IQ-juk is magasabb.


Annak, aki nem egyke, vagy többgyermekes szülő, személyes tapasztalata, véleménye is lehet a kérdésben, de a tudományt is hosszú ideje foglalkoztatja a születési sorrend és a szellemi teljesítmény kapcsolata.
Hotz és Pantano 2013-as kutatásukban megállapították, hogy a családban legidősebb gyerekek jobban szerepelnek az iskolában, mint a testvéreik. A szakértők szerint ennek az lehet az oka, hogy a szülők sokkal szigorúbban veszik elsőszülöttjük tanulmányi teljesítményét, mint a többiekét, velük ugyanis már jóval elnézőbbek lesznek. Felmerül a kérdés, hogy az első gyermekek jobb eredményei mindössze annak köszönhetők-e, hogy több noszogatást és nagyobb kontrollt kapnak a többieknél. Kutatások sora mutatott rá, hogy magasabb az IQ-juk is.
Az IQ és a születési sorrend kapcsolata bizonyított tény
A Norvégiai Egyetem 2007-es, 250 ezer, majd későbbi, 100 ezer résztvevős kutatása megállapította, hogy az elsőszülöttek IQ-ja magasabb, mint a fiatalabb testvéreké. Ennek az lehet az oka, hogy szemben a később születettekkel, ők még osztatlan szülői figyelemben részesülnek.

Hasonlóra jutott a Mainzi Egyetem és a Lipcsei Egyetem három ország 20 ezer gyermekére kiterjedő, 2015-ös vizsgálati eredménye is. Magyarázatuk szerint az IQ-különbség abból eredhet, hogy a nagyobb testvér feltehetően sokat foglalkozik a kisebbel, és miközben beszél hozzá, tanítgatja, maga is tovább fejlődik szellemileg.
Az Edinburh-i Egyetem 2017-es kutatása alapján ugyancsak úgy találta, hogy a legidősebb gyermek IQ-ja magasabb, mint a család fiatalabb tagjaié, és ez már egyéves korban is kimutatható. A szakértők szerint ennek az az oka, hogy az elsőszülöttek több mentális stimulációt kapnak a korai éveikben, mint húgaik vagy öccseik. Az első gyermekeknek még nem kell osztozniuk szüleik figyelmén, ráadásul az újdonsült anyák és apák erős késztetést érezhetnek, hogy megfeleljenek a feladatnak, ezáltal még több energiát szánhatnak a nevelésre.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája
A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.
Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. június 5. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció
Nemcsak IQ kérdése, hanem a személyiségé is
További vizsgálatok szerint az első gyermekek személyiségükben is eltérnek a testvéreiktől, ami szintén nagyban hozzájárulhat jobb tanulmányi teljesítményükhöz. A Melbourne-i Egyetem kutatása szerint az elsőszülöttek nem szorongnak annyira az iskolában, és jóval magabiztosabbak, mint a fiatalabb testvéreik. Ez már önmagában is jó útlevél az iskolás évekre.
A Michigani és Columbiai Egyetem pszichológus szakértője pedig azt mondta, a nagyobb testvérek óvatosabbak is húgaiknál, illetve öccseiknél, őket ugyanis kevésbé vonzzák az extrém sportok. Ez a személyiségvonás az iskolában is komolyabb gondolkodást feltételez. A kis testvérek viszont minden jel szerint szeretik feszegetni a határaikat, ugyanis a szüleik támasztotta előírásokat is nagyobb előszeretettel hágják át az elsőszülötteknél.
Logikai feladatok
A következő, gyufaszálas logikai feladatok gyakran még a felnőtteken is kifognak.